Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Az istenítéletek igazságszolgáltatása

AZ ISTENÍTÉLETEK IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA 279 Lion", vagyis az oroszlánszívű melléknévvel örökített meg a történelem. Az egykorú feljegyzések szerint a király halálának egyes körülményei nagy mértékben gyanúsak voltak a fiú ellenségeskedését mindig rossz szemmel néző környezetnek, miért is az istenítélethez folyamodtak. Richárdnak atyja ravatalához kellett lépnie s ime, a lélekben megtört fiú alig ért a halott közelébe, ennek orrán, száján megindult a vér, még pedig oyan bőségben, hogy magának Richárdnak a ruháit is befecskendezte. Baj azonban még sem lett belőle, mert a holttesten semmi nyoma sem volt az erőszakos halálnak. — II. Henrik hazájában aztán III. Henrik király szigorú rendelete törölte el az istenítéletek rendszerét, melynek Angliában az akkori büntető igazságszolgáltatásiban leggyakrabban alkalmazott módszere volt az, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított halandónak, előre meghatározott szertartások között, kilenc darab vörösen izzó ekevas felett kellett bekötött szemekkel és mezítelen lábbal elhaladnia. Az izzó vasak a földön hosszában, egymástól különböző távolságokban voltak elhelyezve. Ha aztán az a jobb sorsra méltó ember véletlenül egyik ekevasra se talált rálépni, vagy ha rálépett is valamelyikre, de sértetlen maradt: mentesült az elítélés alól, ellenkező esetben pedig, mint nyilvánvalóan bűnösre, kiszalbták a, nem épen enyhe büntetést. A középkorbéli büntető igazságszolgáltatás szóbanforgó barbár végrehajtási eszközeinek egyik-másik változata Afrika egyes vad törzseinél manapság is feltalálható, de nem ritka az a kínaiak és hinduk között sem. Madagaszkár szigetén egészen a legújabb időkig alkalmazták az istenítéletnek azt a próbáját, hogy a gyanúsítottnak a Tanghinia venenosa-íának a mérgét kellett lenyelni. A hatástól volt függővé téve a bűnösség vagy az ártatlanság kérdése. Az emberiség ősi, primitív hite szerint a sors, a vakeset, a véletlen nem más, mint a világokat kormányzó Istenség akarata. Ehhez az akarathoz kell irányítania az embernek minden cselekvését, minden elgondolását s így az igazság szolgáltatásában is a bűnösség' kérdése az isteni akarat megkérdezése nélkül el nem dönthető. így lett aztán az árja (indogermán) népek ősi, közös igazságszolgáltatási intézménye az istenítélet (ordalia), majd később a középkori perjognak legfontosabb bizonyítási eszköze, mely az ártatlanság kiderítésére az istenség közvetlen közbelépését követeli. A középkori istenítéleteknek, amelyek révén az igazság és ártatlanság bizonyítása az Isten különös közbenjövetelére volt alapítva: tulajdonképen hét (7) fő módszere, illetve próbája volt, melyeknek alkalmazását a vádbeli cselekmények súlya és a gyanúsítottak egyéniségének különbözősége döntötte el. Lássuk ezeket egyenként, kifejlődésük sorrendjében. Az első ilyen istenítéleti próba volt az ó-Jiéber eredetű úgynevezett i„(féltébenységi ételáldozat", vagyis az asszonyi hűség próbája, amint az érdekesen le vagyon írva Mózes negyedik könyvének 5-ik fejezetében. Ez akkor nyert alkalmazást, ha „elhajol valakinek a felesége és hűtlenné válik iránta", — vagy amikor valakiben „felgerjed a féltékenység lelke anynyira, hogy féltékenykedik a feleségére." Lényegében pedig abból állott, hogy a féltékenykedő férfiúnak el kellett mennie a paphoz, magával vive