Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Marton Géza válasza Nizsalovszky Endre: Objektív felelősség a magánjogi törvénykönyvben. c. cikkére. [4-6/33:141-150.]

0IMEKT1V FELELŐSSÉG ÉS .lOGBIZTOSSÁG 277 hogy mi a vétkesség, vagy pláne a jó erkölcsökbe ütközés, van annyira labilis bírói feladat, mint a méltányosság fennforgásának megállapítása, hisz annak vizsgálása, hogy az alperes magatartása az adott) esetiben megfelelt-e „az élet felfogása szerint a rendes embertől az eset körülményei szerint elvárható gondosságnak" (1134. §.), legalább annyi bizonytalan elemet tartalmaz, mint az 1737. §. szabálya, mellyel ez előbbi rendelkezés még fogalmazásában is egészen közel rokon. Teljesen téves ezzel kapcsolatosan a cikk azon állítása is, hogy: „Vétkesség esetében már maga a törvényhozó is képes eldönteni, hogy a tettesnek a kártérítési kötelezettség alól való feloldását méltányossági szempontok nem okolják meg." Ez más szóval azt jelentené: vétkes okozó, bármily enyhe is vétke, kíméletre semmi körülmények közt nem tarthat számot, — ami, mint már fentebb rámutattam, túlontúl merev és igazságtalan álláspont. 3. Ép a most említett pont köriili felfogásbeli különbségben van az oka, hogy semmikép sem tudtak meggyőzni a cikknek azoík a fejtegetései, melyek a Mt 1738—1743. §§-ban foglalt különleges rendelkezések tarkabarka döntéseinek védelmére vannak szánva (145^—148. lapok). Hogy mindezekben az esetekben objektíve jogellenes károkozásókról van szó, az előttem — a 146. lapon foglalt fejtegetések ellenére — egy percig sem kétséges. (Egészen mások a jogos károkozások, melyekért mégis kártérítés jár. V. ö. Zsögöd Fejezetek I. 59. §. c-e: kisajátításfélék. Utió'bbiak nem ide tartoznak.) Tehát ezzel elesik a 146. lap ut. bek.-ben foglalt felállítás harmadik tétele: kártérítés vétkesség és jogellenesség nélkül, s ezzel elesik az id. §§-iban foglalt rendelkezések „sokrétűségének" mentsége is. Ezek az esetek mind valamennyien egyrétűek: jogellenes, bár vétlen károkozások. A cikk fejtegetései sem tudtak meggyőzni arról, hogy miért szükséges a kiemelt öf esetben hatféle rendezés, mikor az esetek mindannyian egy húron pendülnek. Erre vonatkozó némelyik megokolása a cikknek egyenesen aggodalmat keltő, mint pl. az, amely az 1740. §. 1. és az 1743. §. kiemelését a vétkességi vélelemmel akarja magyarázni (147. lapon fent), ezzel a teljesen értéktelen szükségfogással, mely, szerencsére, eddigi irodalmunkban sem játszott jelentősebb szerepet, így most igazán kár volna bevezetni, különösen mikor semmi támpont nincs rá az id. §§. szövegében. A többi megokolások sem meggyőzőek. Pl. nyílván téves beállítás az állattartónak a vis majort is meghaladó felelősségére okul azt hozni fel, hogy az 1739. §. 1. bek.-tben „voltakép egy vétkességi eset van egybeolvasztva egy jogellenességi esettel". Ezt már a fejezet címe {„vétlenül okozott kár") kizárja. Aki „házőrző eb helyett" tart leopárdot, tigrist, az az 1709. §. alá esik (vétkes okozás). Itt csak arról lehet szó, aki vétkesség nélkül tart leopárdot vagy tigrist — vagy praktikusabban: vadászkutyát, angoramacsliát, majmot, papagályt, stb. Ma sem látom, hogy ez miért feleljen súlyosabban, mint a vasúti, bányavállalkozó, robbanóanyag tartója, stb., túl minden emberi lehetőségen, vis majoron, sőt minden vagyoni vagy egyéb méltányossági szemponton. — Az sem érv, hogy az elszabadult cirkuszi oroszlán beugorhat a kertembe, viszont a vasúttal, automobillal szemben védekezhetem, úgy hogy nem megyek közelükbe: egyfelől, mert számtalanszor volt