Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 4-6. szám - A fegyelmi bírósági ítéletek kötelező ereje a munkaügyi perben
184 A MAGYAR JOGÁSZEGYLET ANKÉTJA. tisztán és világosan áll, erről elsősorban a kegyetlenül erős és sziklaszilárd erkölcsi alapon álló fegyelmi bírósága gondoskodik. Ellenben vannak jelenségek, hogy a megpróbáltatások mindenféle foglalkozásban találnak erkölcsi áldozatokat és nekünk a nemzet és ügyvédtársadalom jövője érdekében ezeknek az áldozatoknak a megelőzésére kell törekednünk és biztosítanunk, hogy amilyen fényes a levegő fent az akropoliszban, ugyanolyan fényes, szép és tiszta út vezessen el odáig. 1 ) Dr. Ostor József ügyvéd, orsz. képviselő: Az előadó úr azt mondotta, hogy aggasztóan megnövekedett azoknak a száma, akik a korlátozott számú ügyvédség mellett foglalnak állást. Ez csakugyan igaz, és ez a körülmény bátorította fel bizonyára azokat, akik ennek a korlátozott számú ügyvédségnek megvalósítása érdekében a legutóbbi időben tevékenykedni kezdtek. A korlátozott számú ügyvédség ellen egy roppant hangulatos érv volt hosszú időkön az, hogy az ország ügyvédsége azt nem akarja. Ma azon az állásponton vagyunk, hogy e tekintetben az ország ügyvédségének hangulatára vonatkozólag abszolút biztosan vagyunk tájékoztatva, amennyiben az ország 18 kamarája közül 11 a korlátozott számú ügyvédség mellett foglalt állást. Egy kamara nem nyilatkozott, a debreceni, hat vidéki kamarában enyhe többsége van a mostani rendszer fenntartásának. A budapesti pedig 1927-ben eltért idevonatkozó állandó és folytonos gyakorlatától és nem titkosan, hanem nyíltan szavaztatta meg levelezőlapon tagjait és azóta annyit változott az ügyvédségnek idevonatkozó hangulata, hogy egy percig sem lehetünk e tekintetben kétségben, hogy amennyiben ez újból megtörténnék, a budapesti ügyvédi kamara tagjaira vonatkozólag szintén többséget eredményezne. Ez nem elég kérem, itt nem állok meg, amennyiben öt esztendő alatt annyit változtak a viszonyok, hogy legalább is el lehet mondani, hogy a budapesti ügyvédi kamara összes tagjainak álláspontja nem ismeretes ebben a pillanatban, hogy a levelezőlapon nyíltan öt esztendővel ezelőtt történt megszavaztatás után nem lehet azt mondani, hogy ismeretes a budapesti ügyvédség egyetemének álláspontja. ; Tovább megyek. 1932. novemberben két értekezlet volt itt. Egyiket öszszehívta az ország ügyvédsége, amelyen egy rezoluziót fogadtak el, amelynek eredménye volt, hogy a korlátozott számú ügyvédség mellett foglaltak állást. Az összes ügyvédek meg voltak híva. Körülbelül 300-an jelentek meg. 2500-ra tehető azok száma, akik csatlakozásukat bejelentették az egész országban, 33-an voltak csak, akik a jelenlegi rendszer mellett foglaltak állást. Ez nem elég. Azt mondhatná valaki, hogy ez egy országos nem hivatalos ügyvédi értekezlet volt. Másnap volt a kamarai szövetségközi értekezlet, ennek határozata a következő volt: „Az értekezlet megállapítja, hogy bár a túlzsúfoltság törvényes intézkedésekkel a mai rendszerében is csökkenthető volna, másfelől mind határozottabban alakul ki az ügyvédségben az a vélemény, hogy a túlzsúfoltság megszüntetése és ezzel az ügyvédség anyagi és erkölcsi tekintélyének emelése csupán korlátozott létszámú ügyvédség rendszerében lesz elérhető, hol a karban való felvétel tekintetében kizárólag a kamarai autonómia határoz. A kari autonómián kívül álló tényezők kezébe letett zárt ügyvédség gondolatát azonban már elvileg is visszautasítja." Ha egyáltalán fontos valamely intézmény megreformálásánál, — mert megengedem, hogy fontos, de nem döntő — hogy ebben az intézményben szereplő érdekelteknek milyen az álláspontja, akkor azoknak, akik az ügyvédi karon kívül állnak és nincsenek olyan jól tájékoztatva az ügyvédség mozgalmairól, ismerniök kell ezeket a tényeket a tekintetben, hogy az ország ügyvédsége hogyan gondolkodik a zárt számról. A jelenlegi igazságügyminiszter úr álláspontját e tekintetben nem ismerjük még. Sem nem foglalt állást a korlátolt ügyvédség mellett, sem pedig ellene. A megelőző igazságügyi miniszter uraknak, akik az igazságügyminisztert székeket együttesen majdnem 10 évig betöltötték, álláspontja ismeretes; hogy ez abszolút közömbös volna, azt talán szintén nem lehet mondani.