Jogállam, 1933 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - Dr. Kuncz Ödön egyetemi r. tanár: A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata II. bővített kiadás III. rész 1. 1933. Grill Károly kiadása

86 IRODALOM. A közlési kötelességet és annak megszegése esetében a megtámadási jogról való lemondást — megtámadhatatlan kötvények - a mii behatóan tárgyalja azzal, hogy lemondás ellenére is élhet a biztosító a megtámadás jogával, ha a szerződő fél közlési kötelességét csalási szándékkal szegte meg. A valótlan előadás vagy tudatos elhallgatás magában véve még nem csalás. Ehhez szükséges a szerződő félnek olyan ténye, mely a való tényállás kiderítését a biztosítóra nézve lehetetlenné teszi vagy legalább is lényegesen megnehezíti. Szerző szerint a közlési kötelességnek de lege ferenda történő szabályozásánál érvényesíteni kellend a vétkességi elvet és a biztosítás megtámadását csak abban az esetben megengedni, ha e körül a szerződő felet vétkesség vagy csalárdság terheli. E nélkül a biztosítónak csak azt a jogot kell biztosítani, hogy a megtámadástól számított záros határidőn belül felmondja a szerződést. A tartamengedményről a mű csak egészen röviden emlékezik meg, mondván, hogy az a díj mérséklés arra tekintettel, hogy a szerződő fél hosszabb időre köt szerződést és ha a szerződés megszűnését díjnemfizetéssel a szerződő fél okozta, úgy köteles a biztosítónak megtéríteni a tartamengedményben jelentkező kárt. A tartamengedmény miatt folyó sok per a bővebb tárgyalást tette volna célszerűvé. Helyes és megszívelendő tételeket állit fel szerződő a veszélyváltozások megbeszélésekor, hangsúlyozván a Felügyeleti Hatóság fontos szerepét a körül, hogy az általános feltételekbe a helyes szabályok jussanak bele. Lényeges veszélynövekedés forog fenn, ha a felek vagyoni helyzetében oly változás áll be, hogy nem képesek teljesíteni elvállalt kötelezettségeiket. A biztosítási törvény ezt a kérdést nem szabályozván, a felmerülő kérdéseket a kereskedelmi szokás, az általános magánjog és a csődjog elvei alapján kell megoldani. Részletesen foglalkozik a mű a szerződő fél és külön a biztosító vállalat vagyonában beálló azon változásokkal, melyek léeyeges befolyást gyakorolnak a biztosítási viszonyra, nevezetesen fizetésképtelenségük és csődbejutásuk esetében és avval a kérdéssel, hogy a biztosító csődbejutásakor nem illeti-e meg a biztosítottat közvetlen jog a viszontbiztosítóval szemben. Foglalkozik az állomány-átruházással és azzal a kérdéssel, hogy a biztosítási feltételek módosítása esetében a biztosítottakra az eredeti vagy a módosított feltételek alkalmazandók-e. Helyesen emeltetik ki, hogy a biztosítási szerződés perfectiója nem esik egybe annak hatályba lépésével, a biztosítás kezdetével. A díjfizetés követelhető a kockázatviselés beállása előtt is és így nem áll mereven az az elv, hogy a díj csak kockázatviselésnek lehet az ellenértéke, csakis abban a formában, hogy a viselt vagy viselendő kockázatnak az ellenértéke. A Kúria álláspontja az, hogy ha a biztosított a folytatólagos életbiztosítási díjat meg nem fizeti, úgy a szerződés azonnal hatályát veszíti. Szerző helyesen helyteleníti ezt a felfogást és fejti ki, hogy a megszűnés előfeltételét teszi a biztosítónak sikertelen felhívása. Ez a felhívás surrogátuma a k. t. 30 napi kíméleti idejének és a Kúria felfogása ellentétben van az életbiztosításnak fontos szociális hivatásával. A k. t. 476. §-ának értelmezésénél felveti a szerző azt a kérdést, hogy a kötelességmulasztás következményei csak a biztosítottnak saját vétkessége esetében érvényesülnek-e vagy felel-e biztosított mások vétkességéért is ? Helyesen felel azzal, hogy csak a saját vétkességéért felel, mely álláspont összhangzásban van a biztosítás céljával is, a melynek megfelelően a biztosított a biztosítótól védelmet várhat hozzátartozóinak vagy alkalmazottjainak mulasztása esetében is. Idegen számlára kötött biztosítás akkor forog fenn, ha valaki saját nevében másnak a részére köt biztosítást. Ez az intézmény a tengeri jogban merült fel először és onnan elterjedt a kárbiztosítás egész területén. Főleg a vagyonkezelők vagy őrzők létesítik a tulajdonos érdekében (fuvarozók, bizományosok, közraktárak.) Ennek az ügyletnek részleteit tárgyalja a mű, kellő alapossággal. Ennek a biztosításnak jogi természete az irodalomban vitás. Sokan a harmadik személy javára kötött szerződésnek egyik válfaját látják benne, mások a közvetett képviseletnek egyik alkalmazási esetét. Szerzőnk az előbbi felfogáshoz csatlakozik. Általános biztosítás gyűjtőnéven tárgyalja a mű a kollektív, átalány folyó- és ujságbiztosítást. Együttes (kollektív) biztosítás forog fenn, ha egy-