Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 1-2. szám - A kár lényege
s 48 Dr. HABERMANN GUSZTÁV. községi elöljáróságok megkeresését kérték az ügyvédek, amely ügyek a törvény szerint a községi bíróság hatáskörébe utaltattak ugyan, de a járásbíróság előtt érvényesíttettek. Az e tárgyú kérelmek elintézésénél az alább ismertetendő miniszteri rendeletek hatása alatt egyöntetű gyakorlat fejlődött ki, mely szerint elrendelhető a végrehajtás foganatosítása végetti megkeresése a községi elöljáróságoknak. Ilyen egyöntetű gyakorlat kialakulása után lépett életbe a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. törvénycikk, amelynek 65. §-ával a régóta vitatott kérdés elintézettnek tekintetett. Alig múlt el azonban e törvény életbelépése óta félév, máris kétségtelenné vált. hogy a fenti paragrafus a vitás kérdést korántsem döntötte el. Az ügyvédek továbbra is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az egyszerűsítési törvény hivatkozott rendelkezése a fentebb ismertetett bírói gyakorlatot, illetve a még ezután ismertetendő miniszteri rendeleteket, nem helyezte hatályon kívül. Annál is inkább nem, mert kétségtelen, hogy az 1930. évi XXXIV. törvénycikk a községi bírósági hatáskört nem érintette, sőt 2. §-ban azt indirekté bár, de határozottan fenntartotta. Kérdés most már, hatályon kívül helyezte-e az egyszerűsítési törvény 65. §-a a huszonöt pengőt meg-, de a száz pengőt meg nem haladó ügyekben a végrehajtásnak községi bíróság útján való foganatosítását megengedő bírói gyakorlatban megnyilvánult jogszabályt és az ennek megfelelően intézkedő miniszteri rendeleteket ? Mint már említettük, a gazdasági viszonyok állandó romlása folytán a kistételű kintlévőségek jó része behajthatatlanná vált és így a behajtással megbízott ügyvéd ki volt téve annak, hogy nemcsak az ügyfél követelését nem sikerül behajtania, hanem elveszti még azokat az összegeket is, amelyeket végrehajtói díj és kiszállási költség címén a bírósági végrehajtónak előlegezett. Ezért az ügyvédek azzal a kérelemmel fordultak a végrehajtást elrendelő járásbíróságokhoz, hogy a községi bírósági hatáskörbe utalt, de a járásbíróságnál fizetési meghagyás alakjában érvényesített ügyekben rendeljék el a végrehajtásnak a községi elöljáróságok által leendő foganatosítását. Ily tárgyú kérelmeiket indokolták azzal, hogy a községi bíróság előtt érvényesített, de a nyert határozattal meg nem elégedő fél által utóbb járásbíróság elé vitt ügyekben biztosítási végrehajtást a 197,1000/1914. B. M. számú rendelet 65. §-a értelmében a községi bíróság is foganatosíthat és hogy az