Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 10. szám - A bírák és ügyészek testületi életének első negyedszázada

A BÍRÁK ÉS ÜGYÉSZEK. 385 sön s abban az Országos Bírói és Ügyészi Egylet elfoglalhassa azt a szerepet, mely erkölcsi súlya alapján a kultúrnemzetek bírói egyesületeinek együttesében joggal és méltán megilleti." Hogy aztán a külföldön 1912. után rendeztek-e még több ilyen Richtertag-ot is, annak nem akadtam nyomára, valószínűleg azért, mert a rövid idő múlva az egész müveit világra rászakadó világkatasztrófának mindent elsöprő gigantikus hullámai elsöpörték a hasonló „külképviseletek" szerény gondolatát is annyi más nagyszerű törekvéssel egyetemben s egyesületünkben azóta sem vetődött fel az ilyenféle nemzetközi kapcsolatok megteremtésére való törekvés. De különben az idők sem alkalmasak erre még mai napig sem, hiszen a derekasan lecsökkentett fizetésű bírói és ügyészi karnak ma is igen sok olyan tagja van, akik a megfelelő anyagi eszközök hiányában még a hazai évi közgyűléseinken való megjelenésről is kénytelenek lemondani. Maga a nemzetközi bírói egyesület eszméje azonban olyan nagyfontosságú gondolat, amelyet kedvezőbb időkben feltétlenül fel kell újítani. A gyűlöletes emlékű úgynevezett proletárdiktatúra alatt, annak első percétől az utolsóig bennlakója voltam az egyesület internátusának, amely intézmény, — kitűnő igazgatás alatt, — most szintén jubilál, amennyiben 1912. szeptember 1 -én — tehát húsz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a főiskolai ifjúság előtt. Közvetlen szemlélője voltam az egyesületi javak elkommunizálásának és volt alkalmam megízlelni a szociális termelésből fakadó jólét áldásait. Érthető tehát a kíváncsiságom oly irányban, hogy vájjon az egyesület annalesei milyen szavakkal parentálják el ezt az — Istennek hála — csak pár hónapig dühöngő keserves időszakot, mely nem kímélt sehol semmi értéket, amit hosszú idők komoly, türelmes munkája teremtett meg. Az 1920. évi június 27-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott évi közgyűlésen az egyesület akkori nagyérdemű ügyvezető elnöke az addig letelt két esztendő történetét ismertető beszédében imigyen emlékezett meg a dicső „tanácsköztársaság" sötét napjairól: „A proletárdiktatúra révén reánkzúdított nyomorúságunkbó! egyesületünknek bőven ki kellett vennie részét. Működését ugyan bevallottan nem szüntették meg, de azt minden lehető eszköz felhasználásával megbénítani igyekeztek. Budapesti internátusunkat az úgynevezett ifjúmunkások direktóriuma kerítette hatalmába. Ifjúságunkat demoralizálták, felborították a rendet és fegyelmet. Készleteinket a vezetőség ellen elkövetett magánlaksértéssel, vörös katonai fedezettel, valamint bútorfelszerelésünk nagy részét is erőszakkal elvitték, irattárunkat kikutatták, szétszórták és részben megsemmisítették Legfájdalmasabb mégis az a tapasztalásunk volt, hogy a nemzetrontás infekciója néhány olyan növendékünk lelkéhez is hozzá férkőzött, akiről ezt igazán nem lehetett feltételezni. Természetes, hogy velük szemben megfelelő