Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 8-9. szám - A biztosított dolog elidegenítése és a biztosítási novella

308 DR. TÚRY SÁNDOR KORNÉL. felfogás szerint, hogy a kárbiztosítási díj a biztosított ingatlant mintegy dologi teherként terheli anélkül, hogy harmadik jóhiszemű személy tudomást szerezhetne annak létezéséről a telekkönyvből; vagyis végeredményében még a telekkönyvi publica fides elvét is veszélyezteti. És hogy tényleg ma még nem konstatálhatok mindezek a káros következmények, a jelzett felfogás csak annak tulajdonítja, hogy biztosító vállalataink — élve a törvényben (Kt. 484. §.) adott joggal („feltéve, hogy ennek ellenkezője a biztosítási szerződésben ki nem köttetett") — általános feltételeikben (szinte kivétel nélkül) kikötik, hogy miként minden változást, úgy a tulajdonos személyében beállott változást is be kell jelenteni s a biztosító az új tulajdonos irányában (is) csak akkor viseli a rizikót, ha e bejelentés alapján a biztosító a változás tudomásul vételét tartalmazó kötvényfüggeléket kézbesített ki az új tulajdonosnak.3 Amiből viszont ez a felfogás természetszerűen azt a következtetést vonja le, hogy ha hazai intézeteink általános feltételeik megváltoztatásával kimondanák, hogy a b. tulajdonváltozás esetében bejelentés hiányában is hatályban marad, úgy a Nov. által felidézett jogállapot valóban az lenne, hogy a b. díjat dologi teherként kellene megítélni a bíróságoknak az ingatlan mindenkori tulajdonosával szemben, anélkül, hogy utóbbinak módjában lenne a díjfizetés elmulasztásával megszüntetni a b. szerződést. (Breit, id. h.) Bár igaz, hogy első szemléletre a fentebb vázolt felfogás kézenfekvőnek látszik s az is bizonyos, hogy a felmondási lógnak hiánya valóban érezhető fogyatékossága érvényben levő jogunknak, mégis, ami a magánjogi általános elvekkel való szembefordulást és különösen a bizt. díjnak mint dologi tehernek megállapítását illeti, — a kérdés alaposabb megfontolása arról gyöz meg, hogy ez a feltevés, illetőleg aggodalom kellő alappal nem bír és nem bírhatna még abban az esetben sem, ha biztosító vállalataink valóban a jelzett irányban megváltoztatnák biztosítási feltételeiket. Az alább kifejtendőknek (I. és II.) célja: rámutatni azokra a lényegesebb szempontokra, amelyek nézetem szerint fennálló jogunk szempontjából is kizárják az érintett következtetések levonhatását. A III. alatt a de lege feranda szempontokra utalok. I. A) Az a tény, hogy a biztosítási szerződési jogot szabályozó törvényalkotások szükségesnek tartották külön kimondani a b.-i jogviszonynak átszállását a dolog megszerzőjére (N. 69. § ; O. 64. §. ingatlanra csupán; Sv 64. cikk); minden egyébtől eltekintve már önmagában igazolja azt, hogy a modern bizt. jogi kódexek rendszerében a b. szerződés — elvileg és szabály szerint — csak az eredeti (jelenlegi) tulajdonos személyes (alanyi, subjektiv) érdekét védi, nem pedig egyszersmind a do3 Breit Zoltán, Polg. Jog. 1930. évf. 2—3. sz. 84. 1.