Jogállam, 1932 (31. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 8-9. szám
MEGEMLÉKEZÉS GRECSÁK KÁROLYRÓL. 287 házunkat is. Mindenütt rend és kultúra. Huszonöt évvel azelőtt azonban — amint azt az előbb említett cikk kiemeli — csak a Birsalma utca eldugott vízmosásai voltak ott. Grecsák magános sétái közben fedezte föl ezt a helyet és ahol más csak sivárságot látott, az ő szeme felösmerte, hogy a hely alkalmas volna az egyesület céljaira. A fővárostól szerzett segélyen megvették az internátus telkét és bankkölcsönnel épült fel az internátus. További kölcsönökkel épült föl az egész telep. Grecsák rajongó lelkesedése bizalmat öntött az illetékes körökbe és a kölcsönt megadták. Grecsák tárgyalt a műépítésszel, szerződött a vállalkozóval és nem nyugodott, amíg nem biztosította a telep javára az utat, csatornát, villanyt, gázt, vízvezetéket. Két évig tartó kemény munka eredménye volt ez. Az előbb említett cikkben olvastam azt is, hogy amikor Grecsák elnöki búcsúztatója megtörtént, az egyesület egyik tagja az egyesület székháza előtt megkérdezte, hogy az egyesület miből építtette a két házat. A felelet az volt: 15.000 korona tagdíjhátralékból. És ez a felelet nem is volt tréfa, mert az egyesületnek fölös pénze csakugyan nem volt. Jellemző, hogy Grecsák a terveinek nemcsak a körvonalait alkotta meg hanem annak minden részletébe is befolyt. Például az internátus bebútorozásánál nem elégedett meg azzal, hogy hetekig tartó utánjárás után kiválassza a legjobb és legolcsóbb ajánlatot, hanem a döntés előtt a gyárban meg is vizsgálta, h°gy a gyár az ajánlatának megfelelően tud-e teljesíteni is. Gondja még arra is kiterjedt, hogy az internátus számára milyen székeket rendeljen. Ismerte a fiatal diák szokását, hogy a bútort nem nagyon kiméli és azért olyan széket rendelt, amelyen abroncs helyett kis hajlított facövekek tartják a széklábat, mert az ülőlap alatti abroncs a diáknak arra jó, hogy belehágjon a lábával és addig lógázza, míg az abroncs le nem törik. Az 1917. évben írt idézett cikk befejezése így szól: a bírói és ügyészi telepen hat esztendő előtt két mély vizmosás keresztezte egymást. A szakadék oldalát benőtte a bozót, a bokrok sűrűjében rigó fészkelt s ha az eltévedt sétáló értett a hegymászáshoz és fel tudott kúszni a meredély oldalán, odafenn pihenő nyúlcsaládot ugrasztott széjjel. Azóta teljesen szétfoszlott a vadon képe, mint valami álom. Nem maradt belőle egyéb csak a rigó, mely a legmagasabb kémény tetejéről tekintget széjjel, mintha nem tudná megérteni, ki varázsolta ide ezt a bájos mosolygó kertvárost. A szomszéd birák kertjében egyik nekigyürközve dolgozik a virágai között, a másik a füvet locsolja, a harmadik kitette asztalát a fa alá és ott vidám szivarszó mellett szerkeszti ítéleteit. A szellő rózsaillattal van telítve és fehérruhás lányok csevegését, barna-pirosra sült gyermekek kacagását hordja széjjel. Esti nyolc az óra. Az internátus gongja hármat kondul, jelzi a vacsora idejét. Siető diákok fordulnak be a kapun, az