Jogállam, 1931 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 5-6. szám - A párizsi pénzügyi egyezmények életbelépése és a magyar állam szuverenitása

A BIZTOSÍTÁSI ÉRDEK SZUBJEKTÍV JELLEGE. 287 mély tulajdont szerezhet, azon alapulnak, hogy az, akinek rovására bizonyos jog keletkezik vagy jogváltozás áll be, a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatot tett, illetőleg bárki által felismerhető külső tényállást létesített. De hol ez a publicitás, amire mindenki építhet a biztosítási szerződésnél? Hiszen a biztosítási kötvény nincsen — és éppen a szubjektív érdekvédelem elve mellett nem is lehet — forgalomra szánva, s nem is oly mindenki által felismerhető külső tényállás a biztosítottság, mint a birtok. És miért építhet a szerződés fennállására csak a jelzálogos hitelező és nem az, aki a biztosított dolgot a Kt. 484. §-ában bízva megvette? Hiszen az, aki a dolgon tulajdont nevez, talán még inkább bízik a fennállónak látszó biztosításban, a törvény mégsem biztosít a javára semmi kifogásszüntető hatályt. Sőt maga a szerző korábban (96. 1.) éppen a kifogások fennmaradásában látta a szubjektív jelleg bizonyítékát. Érezhető a Wellspacher-féle «Zutuen» és a félrevezetett biztosító magatartása közti különbség is. Az érvénytelen biztosítási szerződés leginkább ahhoz az esethez hasonlít, amikor a dolgot valakitől akarata ellenére vonták el, ilyenkor pedig a látszatban bízó jóhiszemű harmadik sem szerez tulajdont. De különösen nem fogadhatom el szerzőnek azt az állítását, hogy a harmadik személynek a valóságos jogállásról való tudomásszerzése a látszaton alapuló védelmét általában megszüntetné. Hiszen ha ez így állana, akkor a váltóforgatmánynak nem lenne kifogást elszegő hatálya és a harmadik jóhiszemű tulajdona is csak addig tartana, amíg a régi tulajdonos a keresetet ellene meg nem indítja. Ha tehát a jelzálogos hitelező a biztosításban bízva ad az ingatlanra kölcsönt és a biztosítási szerződés érvénytelenségéről való tudomásszerzése a védelmét megszünteti, akkor ez annyit jelent, hogy itt nem a látszathatások egyikével állunk szemben. De még ha el is ismerünk a tudomásvevéssel megszűnő látszathatásokat — aminőnek minősíti Meyer a holtnaknyilvánítást — akkor sem lehet, véleményem szerint, ezt a látszathatások általános jellemzőjehént szerepeltetni. Inkább talán a záloghitelező mint jóhiszemű birtokos jogállásának analógiájából kellene kiindulni, aki nemtulajdonostól a jóhiszemű jogszerzés előfeltételeinek hiányában zálogjogot nem szerzett és aki az értesüléssel rosszhiszeművé válik. Az egyhónapi kíméleti idő pedig speciális, kivételes szabály, amelyet talán az özvegyi jog korlátozása iránti per tartama alatt is a hagyaték jóhiszemű birtokosának jogállását betöltő özvegyre vonatkozó szabály mellé lehetne állítani.