Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 9-10. szám - Az idegen államok lobogóinak és címereinek büntetőjogi védelme

Dl CZÉTÉNYI JENŐ. a beamteri ügyeket. E tekintetben a mult és a jelen közt nincs különbség. A cikk hiányát itt pótolnom kellett ezzel az összehasonlí­tással, mert e nem tulajdonképpeni bírói teendők kérdése szo­ros kapcsolatban van azzal, hogy milyen a helyzet a valóságos bírói munkákban való gyakorlatszerzést illetően. E részben már a cikkben is van összehasonlítás a hajdan és a most között s ez úgy hangzik, hogy ma a bíróképzés szempontjából nem ki­elégítő a helyzet akkor sem, ha a fogalmazó a bíróképzés szem­pontjából a legmegfelelőbb módon «bíróinas»-ként működik, azaz: jegyzőkönyvvezető egy bíró, vagy tanács mellett, mert hiszen több bíró, vagy több tanács mellett kell jegyzősködnie s nemcsak ő van túlterhelve munkával, hanem a bíró is, aki­nek ilyenformán nincs ideje és kedve arra, hogy bíróinasát irányítsa. Ilyennek csak az festheti a bírósági fogalmazó munkáját és hivatal életét, aki nem vett részt benne s megelégszik a messziről is látható, szembeszökő vonásokkal, annál is inkább, mert azok elhatározott célja felé mutatnak. Ma átlag 8—10 év az előkészítő szolgálat (a bírói ki­nevezésig számítva). Ebből legalább $—6 év jut a bíró melletti inaskodásra és ez alatt az idő alatt — mint azt a törvény és szokás kívánja — a fogalmazó valóságos segédje a bírónak, tulajdonképpeni bírói munkájában is. A cikkíró erről úgy győ­ződhetett volna meg a legkönnyebben, ha megkérdez néhány bírót, aki mellett fogalmazó működik. A fogalmazótól viszont arról bizonyosodhatott volna meg, hogy a mai bíró, a régi is­kola neveltje, rengeteg munká|a dacára éppen olyan sokat, éppen olyan kedvvel és szeretettel foglalkozik jelöltjével, mint tette ezt ővele hajdani főnöke. Ezt a szokást és szellemet, úgy látszik, semmiféle túlterhelés nem bírja kiirtani. A rendszer tehát sem a kiválasztás, sem a bíróképzés esz­közeiben és módjaiban nem változott évtizedek óta. Benne és általa teremtődött meg a mai bírói kar, melynek nagy több­sége éppen a bírósági előkészítő szolgálatban képződött bíróvá. A cikk lesújtó bírálatát mindennél ékesszólóbban megcáfolja az, hogy nemcsak a jogászvilágnak, hanem az egész magyar társadalomnak szilárd meggyőződése, hogy a magyar bírói kar tudásban is, jellemben is, rátermettségben is hivatása magas­latán áll, oly magas színvonalon, hogy nem kell ennél maga­sabbra tekintenünk akkor sem, ha más államok bírói karának nívóját keressük. Kiváltkép a testületből valók azt is tudják, hogy a háború után kiképzett bírák — akik közé a cikkíró is

Next

/
Thumbnails
Contents