Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 9-10. szám - Az idegen államok lobogóinak és címereinek büntetőjogi védelme

Dl CZÉTÉNYI JENŐ. a beamteri ügyeket. E tekintetben a mult és a jelen közt nincs különbség. A cikk hiányát itt pótolnom kellett ezzel az összehasonlítással, mert e nem tulajdonképpeni bírói teendők kérdése szoros kapcsolatban van azzal, hogy milyen a helyzet a valóságos bírói munkákban való gyakorlatszerzést illetően. E részben már a cikkben is van összehasonlítás a hajdan és a most között s ez úgy hangzik, hogy ma a bíróképzés szempontjából nem kielégítő a helyzet akkor sem, ha a fogalmazó a bíróképzés szempontjából a legmegfelelőbb módon «bíróinas»-ként működik, azaz: jegyzőkönyvvezető egy bíró, vagy tanács mellett, mert hiszen több bíró, vagy több tanács mellett kell jegyzősködnie s nemcsak ő van túlterhelve munkával, hanem a bíró is, akinek ilyenformán nincs ideje és kedve arra, hogy bíróinasát irányítsa. Ilyennek csak az festheti a bírósági fogalmazó munkáját és hivatal életét, aki nem vett részt benne s megelégszik a messziről is látható, szembeszökő vonásokkal, annál is inkább, mert azok elhatározott célja felé mutatnak. Ma átlag 8—10 év az előkészítő szolgálat (a bírói kinevezésig számítva). Ebből legalább $—6 év jut a bíró melletti inaskodásra és ez alatt az idő alatt — mint azt a törvény és szokás kívánja — a fogalmazó valóságos segédje a bírónak, tulajdonképpeni bírói munkájában is. A cikkíró erről úgy győződhetett volna meg a legkönnyebben, ha megkérdez néhány bírót, aki mellett fogalmazó működik. A fogalmazótól viszont arról bizonyosodhatott volna meg, hogy a mai bíró, a régi iskola neveltje, rengeteg munká|a dacára éppen olyan sokat, éppen olyan kedvvel és szeretettel foglalkozik jelöltjével, mint tette ezt ővele hajdani főnöke. Ezt a szokást és szellemet, úgy látszik, semmiféle túlterhelés nem bírja kiirtani. A rendszer tehát sem a kiválasztás, sem a bíróképzés eszközeiben és módjaiban nem változott évtizedek óta. Benne és általa teremtődött meg a mai bírói kar, melynek nagy többsége éppen a bírósági előkészítő szolgálatban képződött bíróvá. A cikk lesújtó bírálatát mindennél ékesszólóbban megcáfolja az, hogy nemcsak a jogászvilágnak, hanem az egész magyar társadalomnak szilárd meggyőződése, hogy a magyar bírói kar tudásban is, jellemben is, rátermettségben is hivatása magaslatán áll, oly magas színvonalon, hogy nem kell ennél magasabbra tekintenünk akkor sem, ha más államok bírói karának nívóját keressük. Kiváltkép a testületből valók azt is tudják, hogy a háború után kiképzett bírák — akik közé a cikkíró is