Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 5. szám - Hazai bírói gyakorlat

JOGGYAKORLAT. 203 által külön szabályozott önálló jogorvoslati jellegére való tekintettel a fél minden egyes panaszát és támadását az annak alapjául szolgáló peradatokkal együtt szabatosan előadni tartozik. E^t nem pótolhatja valamely alsóbíróságnál beadott perirat tartalmára való hivatkozás és így az ebben foglaltak itt figyelembe nem jöhetnek)). (K. II. 1269/1929. Totth, 1930. II. 28.) A budapesti ítélőtábla hat hónap eltelte után benyújtott igazolási kérelmet nem utasított vissza, hanem azt érdemben elbírálta az alábbi indoklással: «A Pp. 452. § utolsó bekezdésének rendelkezése szerint a mulasztás napjától számított hat hónap eltelte után igazolást kérni többé nem lehet. Ennek a szabálynak értelme a\, hogy az igazolási véghatáridő eltelte után nincs helye igazolásnak akkor sem, ha az igazolást kérő fél a mulasztás tudomására jutásától számított 15 nap alatt adta be igazolási kérelmét. Ámde a bíróság által követett gyakorlat álláspontja szerint e szabály alól kivételi kell tenni abban az esetben, ha azt a körülményt, hogy az igazolást kérő fél a mulasztásról előbb nem tudhatott, azt az ellenfél hibája vagy a bírósági kézbesítés késedelme idézte elő.» (Bp. T. P. VI. 6441/1929. — !930. IV. 3.) Ezt a határozatot és annak indokolását felette aggályosnak tartom. Az igazolás benyújtására nyitva álló hat hónap zárós, ezen túl a Pp. 452. § 3. bekezdése igazolását kategorikusan kizár s az ítélőtábla által hivatkozott gyakorlat pedig előttünk ismeretlen. A Kúria a közelmúltban nem adott helyt olyan igazolásnak, melyhez az ellenfél is hozzájárult, — mondván •— hogy az igazolás kérdésében a törvényes rendelkezés szigorúan értelmezendő. Úgy véljük, hogy a két határozat indokai szöges ellentétben vannak egymással. A végrehajtási eljárás során a Kúria állandó gyakorlata az officialitas érvényesülését fejleszti ki. így az a határozat is, mely szerint: «Ha a végrehajtás elrendelésére hivatott bíróság az előtte fekvő hivatalos adatokból kétségtelenül azt látja, hogy a végrehajtás útján behajtani célzott követelés fenn nem áll, ezt a körülményt hivatalból is figyelembe venni köteles.)) (K. Pk. V. 6513/1929. — 103o. IV. 3.) Ez az álláspont egyébként egyezik a 710. számú Polgárjogi Határozatban lefektetett állásponttal. A kényszeregyességi rendelet (1410/1926. M. E. sz. r.) 43. §-ának helyes értelmezéséből folyik a Kúria azon állandósult gyakorlata, mely szerint: a vagyonfelügyelő a kényszeregyességi adós ellen elrendelt kielégítési végrehajtás megtámadására jogosult.)) (K. Pk. V. 5562/1929.— 1929. XII. 17.) Ugyanezen határozat talán nem egészen perrendi vonatkozásban kimondja azt is, hogy: «a Ke. rendelei 21. §-ának ama rendel-