Jogállam, 1930 (29. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 3-4. szám - A biztosítási szerződések körüli visszaélések meggátlásáról
iöo SZEMLE. vonatkozású intézkedések ismertetése és kritikája után felidézte az előadó Emmer Kornél vonatkozó emlékét és az 191 i-es jogászgyűlés eredményét. Ezután ismertette, hogy a francia referé, továbbá a német és az osztrák Einstweilige Verfügung miként oldja meg a kérdést. Konklúziója, hogy a sürgősségi eljárást mint általános intézményt, a referé, a német és az osztrák és a saját hazai tapasztalatok (Tisza-rendelet, tisztességtelen verseny, szerzői jogi zárlat stb.) alapján most már végre be kell hozni annál is inkább, mert ez igen nagy mértékben hozzájárulna a kereset ,apasztásához. Az előadást követő vitában résztvettek : Szálai Emil, ifj. Szigeti László, Gál Dc\sö, Kelemen Frigyes Olló és Beck Salamon, akik az előadóval egyetértettek abban, hogy a sürgősségi eljárást fontos igazságügyi érdekből, mint általános jellegű intézkedést, meg kell honosítani annál is inkább, mert az 1025 : VIII, tc. 54. §-a a felhatalmazást erre az igazságügyminiszternek már meg is adta. — A Magyar Jogászegylet. A hiteljogi szakosztályban március 20-án iA korlátolt felelősségű társaság társasági szerződése» címmel dr. Hajnal Henrik ismertette azokat a rendelkezéseket, melyeket az 19 jo : V. tc. értelmében a társasági szerződésbe fel kell és fel lehet venni. Utóbbiak tekintetében rövid előadás keretében csak azon rendelkezésekre szorítkozott, melyeket a törvény kifejezetten megenged. Főként a törvény azon rendelkezésével foglalkozott, mely szerint a tagok üzletrészét a törzsbetétek arányától függetlenül lehet megállapítani, ami határozott ellentétben áll a német törvény 14. §-ávai< Ezen körülmény is alkalmas arra, — az előadó szerint — hogy a magyar törvény önálló tanulmányozására ösztönözzön. — Magyar jog külföldön : Journal de droit International (Clunet). ez a legrégibb, 1874 óta fennálló nemzetközi magánjogi folyóirat m. é. utolsó számában a magyar jogeseteket közli 121 oldal terjedelemben: perköltségbiztosíték, választott bírósági kikötés, illetékesség, a jó erkölcsökbe ütköző szerződés, hadi jog, külföldi részvénytársaság, csődeljárás, üzletátruházás, forgalmi adó. jövedelmi adó, osztrák jogsegély, szolgálati szerződés, szovjetházasság. A jogeseteket ismertette dr. Hajnal Henrik, a lap magyarországi levelezője. — A debreceni kir. ítélőtábla Tanácsainak beosztása az 1930. évre. Polgári ügyekben. I. Elnök: Olchváry Zoltán, a kir. ítélőtábla elnöke; helyettese: dr. Gallé Jenő tanácselnök. Bírák: dr. Homola László: kisegítők: dr. Koháry József és dr. Bornemisza Károly. II. Elnök: dr. Gallé Jenő tanácselnök. Bírák: dr. Kohári József, dr. Bornemisza Károly; kisegítő: dr. Homola László. III. Elnök: Kulin Imre tanácselnök. Bírák : Kelemen Ernő, Agh Béla, Szép László. IV. Elnök : Szarukán Zoltán tanácselnök. Bírák: Lábos Béla, Fehér Kálmán. Abaházy József. Büntető ügyekben. I. Elnök: dr. Perjéssy Mihály tanácselnök. Bírák: Szuhányi Andor, dr. Visky Sándor, Kókay Lajos. II. Elnök: Nagy Kálmán tanácselnök. Bírák: Seres Barna, dr. Balogh István, dr. Neuwirth György. III. Elnök: dr. Várady Sándor tanácselnök. Bírák: Szabó József, Baróthy Zoltán, dr. Lakatos Gábor. — A Vasúti Útmutató legújabb tavaszi nemzetközi és a magyarországi kiadása megjelent. A nemzetközi kiadás a hazai menetrendeken kívül a külföldi vonatok menetrendjét is tartalmazza. A célszerű külföldi szállodai tájékoztatót is magában foglaló nemzetközi kiadás ára y^o P, a hazai kis kiadásé pedig róo. P.