Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 4-5. szám

A NEMVAGYONI KÁR. 157 A római jog szerint — a szerződéses viszonytól eltekintve — nem mindenki volt kártérítésre jogosítva, akit valamely tiltott cselekménnyel megsértettek, hanem csak ú. n. injúria esetén, amely alatt a testisértés és becsületsértés volt értendő.1 A* tizenkéttáblás törvény rendelkezéseinek tágítása mellett ezt a kérdést úgy fogták fel, hogy a kártérítés inkább magánbüntetés, mely a sértőt nem a testisértésért magáért terhelte, hanem azért, mivel a testi épség megsértésében a becsület bántódása rejtett. A prátor azután annyiban tisztázta a helyzetet, hogy a bírót arra utasította, hogy az előállott kárt becsülje meg, akár szóval, akár tettlegességgel lett az injúria elkövetve. Ami pedig a testi sértéssel okozott kárt illeti, azt nem azért ítélték meg, mivel a test el lett torzítva, vagy megcsonkítva, vagy fájdalmakat szenvedett, mert szabad embernek teste megbecsülhetetlen, hanem azért mivel vagyonában hátrányt szenvedett. A későbbi fejlődési stádium szerint alkalmazásba jött az ú. n. lex Aquilina utilis, amely szerint ugyan csupán anyagi hátrány volt érvényesíthető, de ennek megállapításánál már figyelembe kellett venni a kiáltott fájdalmakat is. Ez a fájdalomdíj, pecunia doloris, kétségtelenül már csirája a nemvagyoni kárnak. Ennek a büntetőjogi fejlődésnek és az annak nyomán . kialakult fájdalomdíjnak oly nagy jelentősége volt, hogy pl. a német birodalmi büntető törvénykönyvbe felvették a nemvagyoni kárt (Busse), de csak is testi sértés és rágalmazás vagy becsületsértésnél*, oly tágítással azonban, hogy ha a testi sértés nem is okozott vagyoni kárt, a Reichsgericht megítéli a Bussé-t még pedig fájdalomdíj címén.2 Ebből a rövid jogtörténeti visszapillantásból megállapítható, hogy a nemvagyoni kár eredetét a büntetőjogban leli.3 Ez a büntetőjogi eredet észlelhető még ma is mindazoknak a törvényeknek a rendelkezésein, amelyek e kérdéssel foglalkoznak; ezek vagy büntetőtörvények, vagy, ha civiljogi törvények is, azoknak büntető jellegű részeiben szabályozzák túlnyomó részben nálunk is e kérdést. Ezek a törvények a következők: i. A védjegyek oltalmáról s^óló i8go. II. tc. 27. §-a büntető rendelkezések közt azt rendeli, hogy a magánjog szerint a sértett felet megillető kártérítés helyett a büntető bíró — a 1 1. erre és a következőkre dr. Petsch : «Die Busse des Reichsstrafgesetzbuches in ihrem Verháltniss zum Schadenersatzanspruch des gemeinen Civilrechtesi, 7—9. old. 2 1. Petsch id. m. 18. old. 3 Erre rámutat dr. Almási is a Kötelmi Jog című kiváló munkájában, i?8. old. stb.