Jogállam, 1929 (28. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 3. szám - Az 1928. év büntető igazságszolgáltatása

AZ I928. ÉV BÜNTETŐ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSA. I 1} A jogegységi tanács erre a kérdésre is megadja a feltét­lenül megnyugtató választ oly értelemben, hogy az esetben az eljárásra az a törvényszék hivatott, melynek egyesbírája a szi­gorított dologházbautalást elrendelte, de nem mint egyesbíróság, hanem mint társasbíróság (B. J. T. LXXX. ró i. 1.). A bűnvádi perrendtartás. 13. §. E § 5. bekezdése taxatíve felsorolja azokat a per­beli szereplőket, kik a felek gyűjtőnév alá vannak foglalva. A védő a taxacióban nem szerepel s így a törvénynek ezek a rendelkezései, mik a felekre vonatkoznak, nem vonatkoztatha­tók a védőre is. Éppen azért az ítélőtábla által a bizonyítás felvételével megbízott bíró a bizonyításfelvételre védőt meg­idézni nem köteles (B. J. T. LXXX. 58. 1.). 56. §. ut. bek. A budapesti kir. ítélőtábla a törvénynek ezt a rendelkezését kiterjesztőleg magyarázza s már régebben azt a gyakorlatot folytatja, hogy az itt foglalt rendelkezés a választott védőre is vonatkozik s így vádlottársak érdekében közös vedő csak akkor járhat el, ha érdekeik ellentétesek. Ezt a jogi álláspontot a K. egy határozata is magáévá teszi s annak következményeit is levonja. Kimondotta ugyanis ebben a hatá­rozatban a K., hogy a fenti jogszabály érvényesül az esetben is, ha vádlottársak már bíztak meg közös védőt. Amennyiben pedig a bíróság az érdekellentétet megállapította s az egyik vád­lott érdekében külön védőt rendelt ki : a közös védő a vád­lott érdekében^ többé el nem járhat (B. J. T. LXXX. 36. 1.). JJ8. §. Altalános szabály, hogy bírói végzések ellen egy­fokú felfolyamodásnak van helye. E szabály folyománya, hogy felfolyamodás érvényesíthető a kegyelemben részesítés tárgyában hozott bírósági végzés ellen is, ha az illető kegyelmi elhatározás tárgyában kiadott eljárási szabályzat a perorvoslatot kifejezetten ki nem zárja (B. J. T. LXXX. 156. 1.), — továbbá, hogy felfolyamodás érvényesít­hető az összbüntetés kiszabását visszautasító határozat ellen (u. o. 129. 1.). Az igazolást megtagadó végzés ellen rendszerint szintén van helye felfolyamodásnak. A K. azonban kimondotta, miszerint e szabály alól kivételt képez az az eset, mikor az igazolás kér­désében oly bíróság határozott, mely az ügy érdemében végle­gesen határoz (u. o. 40. 1.). És ez az állásfoglalás feltétlenül helyes is, mert amint e határozat kimutatja, máskép az igazolás kérdésében oly bíróság határozna, amely az igazolás alapjául «

Next

/
Thumbnails
Contents