Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 10. szám - A védelem mint művészet

496 D? BARAGS MARCÉL. ezt mint igazságszolgáltatási, alkotmánybiztosítéki és szabadságpolitikai szükségességet reklamáljuk, ők önzőén azért is kívánják, mert a laikus bíró, az esküdt kevesebb tudással, értelemmel, mélyen a szakbíróé alatt maradó bírálóképességgel hajlamos a lelkesen elmondott szónoklatot igazságként elfogadni. A laikus bírót, az esküdtet, lenyűgözi a szavak csattogása. Á szakbíró pedig ilyenkor arra gondol, hogy amelyik lónak nagyon csattog a patkója, az rosszul lehet megpatkolva. Hiába: egy beszédnek hatása nemcsak a szájtól függ, amely mondja, hanem a fültől is, amely hallja. És mert a védő ezt tudja, ezért védelmi előterjesztésének rétorikájában alkalmazkodni fog a bíróhoz, akihez intézi. Máskánt magyarázzuk el az esetet az esküdtszéknek, mint a szakbírónak és módosul a hangunk, a szófíízésünk, modorunk, taglejtésünk, részben az érvelésünk is, a szerint, hogy kit kell meggyőznünk. De más a beszéd mérete, alaphangja, előadásának módja, egyetlen szóval kifejezve, a védelemnek gesztusa az ügynek jelentősége, sőt még a tárgyalásnak helyisége, még a hallgatóság szerint is. Az ügynek jelentőségét nemcsak a bűncselekménynek jogi súlya, tehát a büntetőjogi érdek, hanem a védettnek egyénisége, tehát a társadalmi érdek adja meg. A cause célebre, melyre a közönség, talán az ország, esetleg a külföld is felfigyel, széles gesztust követel, amely széles gesztus jelentéktelen ügyben alkalmazva, elhanyagolt volna és groteszkül hatna. Más hangulatot és légkört teremt az egész tárgyalás tehát a védelem számára is a szegényes vagy ünnepélyes tárgyalóhelyiség a kisebb vagy nagyobb hallgatóság előtt. A tárgyalás külsőségeinek komoly méltósága nemcsak annak közönségét, hanem annak hivatalos, perjogi tényezőit is emlékezteti az igazságszolgáltatás komoly fenségére és ebben az elgondolásban van a bírói, ügyészi és védői talár kívánásának erkölcsi és jogpolitikai magva. Helyén nem való fukarság tehát az, mely a járásbírósági, sőt a törvényszéki egyesbírói tárgyalószobákban nem ad pódiumot az ítélőbírónak, a vádnak és a védelemnek, mert amikor az igazságszolgáltatásnak külsőségeit bagatellizálja, ezzel akaratlanul csökkenti az igazságszolgáltatás tényezőinek lelkes koncentrációját. Az a pódium arra kell, hogy emlékeztesse őket, hogy amikor funkcióikat végezik, egy fokkal magasabban állanak, mint az életben ; annak hiányában — a tapasztalat mutatja — könnyen beleesnek a magánéletben megszokott szaloppságba. A hallgatóság viszont a nyilvánosságot jelenti meg, annak