Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám - Az ügyvéd végrehajtási joga az ellenfél ellen

JOGGYAKORLAT. 447 Mit sem változtat ezen az, hogy a szolgálatadó a cselédjének megbocsátott, — magánindítványt nem terjesztett elő, avagy pedig az előterjesztett indítványát visszavonta. II. A 336. § 7. és 9. pontja szerint minősítendő a fenti elvnek megfelelően az a lopás is, a melyet közhivatalnok (államrendőr) közhivatalnoki jellegének felhasználásával, de egyszersmind oly személyekkel tettes társaságban követ el, akik a szolgálatadójuk kárára követik el a lopást. (1928 III. 13. B. 6593/1927.) (Össze nem tévesztendő ezzel az esettel a B. J. H. T. 499. sz. a. felvett jogeset, amely csupán azt mondja ki, hogy a közhivatalnok által hivatali jellegének felhasználásával elkövetett lopás, mint olyan csupán a 9. és nem egyúttal a 7. p. szerint minősül.) Zsarolás {350. §) lényelemeinek vizsgálatánál, a C. fokozatosan fejleszti azt az elvi álláspontját, a mely szerint az elkövetésben nyilvánuló jogtalan mód elbírálásánál az alapul szolgáló, a felek között fennálló jogviszony méltatásába bocsátkozik. A ujoglalanuh meghatározás így materiális tartalmat nyer s a döntésre kerülő eseteknek az anyagi igazsághoz közelebb fekvő megítélését teszi lehetővé. Kérdéses azonban, hogy ez a magyarázat a törvénynek kétséget nem engedő és a súlyt az elkövetés módjára helyező fogalmazásával összeegyeztethető-e ? A jelen esetben a vádlott kártérítést kért a neki kárt okozott sértettől azzal a kijelentéssel, «ha a kárát meg nem téríti, föl fogja jelenteni s akkor nem lesz elég a tehén ára, bele fog kerülni 3—4 millió koronába a dologi). A megállapított tényállás szerint vádlottnak joga nyilt arra, hogy sértettet tej hamisításért följelentse s hogy tőle az okozott kárért kártérítést követeljen. A C. szerint midőn a vádlott kártérítést követelt és a följelentést helyezte kilátásba, olyasmit tett, mihez a törvény szerint joga volt s így a vádlott cselekménye nem meríti ki a zsarolás vétségének tényálladékát, mert abból hiányzik a kilátásba helyezett eljárás módjának a jogtalansága, ami pedig a Btk. 350. §-a szerint a zsarolás vétségének főismérve. (1928 VIII. 28. B. "1244/1927.) V. ö. ezt a határozatot a B 8782/927. sz. a. hozott ítélettel, amely szerint a polgári per indításával való fenyegetés a bűnösség megállapítását eredményezte. Sikkasztás (355) nem forog fenn, ha a pénzt bár meghatározott rendeltetéssel, de kölcscnképpen kap sértettől a vádlott, s utóbbi a pénzzel nem a rendeltetésnek megfelelően rendelkezik. (Aruk forgalmazása közös haszonra.) A kölcsönzött pénz a vádlott tulajdonává lett, s az reá nézve idegen ingó dolognak nem tekinthető (1928 I. 28. B. 5318/927). Ugyanígy, ha a vádlott és a sértett között létesült kereskedelmi ügyleteknél a kockázatot, veszélyt és esetleges veszteséget a vádlott viseli, az ügyletek teljesítésére kapott előleg a magánjogi szabályok értelmében a vádlott tulajdonába megy át, miért is az előleg a vádlottra nézve idegen ingó dolognak nem tekinthető. Ezért a vádlottnak az az eljárása, hogy az árut nem szállította és az előleget sem adta vissza, csupán magánjogi kötelezettséget szült reá, annyiban, hogy az előleget visszafizetni s esetleg még kártérítéssel is tartozik ; de cselekménje a sikkasztás bűntettének a megállapítására nem alkalmas. Ily esetben szó lehet csalás bűncselekményéről, ha az előleg kieszközlése körül a fondorlat megállapítható. (1928 IX. 12. B. 6323/927.) Az intellektuális okirathamisítás büntethetősége (400. §) nem függ attól, vájjon az okirat kiállítására egyébként jogosított hatóság az adott esetben, kellő megfontolás tárgyává tette-e az előfeltételeket. Úgy hogy valamely hatóság igazolványa az által, hogy azt a kiállítá-