Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám - A német igazságszolgáltatás gyökeres reformja. Schiffer Eugen törvénytervezete

426 DE TELLER MIKSA. Ez az eszme nagyon tetszetősnek látszik, de nem életké­pes. Az érvek egész sora szól ellene. A legkisebb baja, hogy munkával — alább kifejtendő okokból igen gyakran felesleges munkával — terhelné meg, a különben is agyonterhelt legfel­sőbb bíróságot. Feltételezem — ami sem a 25. §-ból, sem annak indoko­lásából nem tűnik ki — hogy Schiffer csak oly elvi kérdéseket kíván ily módon elintéztetni, melyekben még a legfelsőbb bíróság állást nem foglalt. Felesleges munkát kell tehát végezni a leg­felsőbb bíróságnak, midőn vissza kell utasítania a megkeresések egy részét azzal az indokolással, hogy ezek nem vitás elvi kér­dések. Ennél fontosabb szempont, hogy mindennapi tapasztalat szerint, egy per komplexumából a legfelsőbb bíróság más té­nyeket és más elvi kérdéseket tart perdöntőknek, mint az alsó­fokú bíróságok. Legfontosabb azonban, hogy az elvi kérdés rendszerint annyira össze van nőve a tényállással, hogy azt csak ritkán lehet úgy lefejteni, hogy maga. a jogi kérdésre adott válasz a per sorsát eldönti. Hasonló kísérletekkel szemben he­lyesen mondotta dr. Friedrich Stein, hallei professzor: Rechts­fragen richtig entscheiden kann man nicht am Phantom, son­dern nur, wenn man an dem lebendigen Rechtsfalle sieht, welche Tragweite und welche Bedeutung die Entscheidung hat». Folytathatnám az ellenérvek felsorolását, de már az eddigiek is eléggé mutatják, hogy az eszme nem életképes. Mi lesz Schiffer tervezetének sorsa? Hachenburg a Deutsche Juristen Zeitungban azt indítványozza, hogy a német ügyvédek egyesülete és a bírák egyesülete közös bizottságot küldjön ki a tervezetben felvetett reform eszmék megvitatása végett. Schiffer eszméinek nagy része nem életképes, jórésze nem alkalmas arra, hogy lényegesen megjavítsa vagy meggyorsítsa az igazságszolgáltatást. Legnagyobb érdeme, hogy könyve és tervezete gondolko­zásra és talán végre tettekre késztet. Bizonyára maga Schiffer sem fűz vérmes reményeket 48 szakaszához. Hisz könyvében mélabúsan mondja el eddigi ter­vezeteinek sorsát. Okulásul és befejezésül elmondom egyik leg­észszerűbb törvénytervezetének történetét. 1912 október 22-én azt indítványozta, hogy ezentúl minden hatóság minden határo­zatának figyelmeztetést kell tartalmaznia, van-e a határozat ellen jogorvoslatnak helye és azt hol és mikor kell beadni. Az indítványt nem fogadták el, mert, «da die in ihm ge­forderte Rechtsbelehrung vielfach über die Kraft der zu ihr verpflichteten Behörden hinausgehen würde. Sie finden sich

Next

/
Thumbnails
Contents