Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám

JOGTUDOMÁNYUNK KÉT NAGY HALOTTJA. Roschert és történeti iskoláját követte. Hajnik Imre a magyar jogtörténet árpádkori kutatásaival tűnt ki és Puls^ky Ágost az észjogi iskolával szemben a jogbölcseletet vitte diadalra. Ehhez a kiváló gárdához tartoztak mint magántanárok a szellemes S^ás^y-Schwar^ Gusztáv és a szorgalmas és lelkes Fayer Gyula. Ebbe a fényes társaságba teljesen beleillett és méltóan sorako­zott Nagy Ferenc, aki európai műveltsége, mély tudása mellett oly sajátos egyéni didaktikai rendszerrel .adott elő, mely párját ritkította és a legkomplikáltabb és legnehezebb jogi kérdéseket még a kezdőjogásszal is könnyen értette, és kedveltette meg. A dedukció és pandektabölcseség-nagy- mestere Zsögöd-Gros­schmid elemző és boncolgató elméjével a legegyszerűbb sza­kaszba a jogtudomány egész universumát vitte be és szeminá­riumában még a tudatlan választ is, mint különvéleményt a leg­brilliánsabb argumentációval tudta megvédeni és viszont meg­semmisíteni, úgy hogy a fiatal hallgató, mint Faust tanítványa, á sok tudománytól megzavarodott fejjel tévedt el a jogi labi­rintusban, melyből azonban a jog iránt felébresztett érdeklő­dése ismét megmutatta a kivezető utat. A szomszéd teremben egész más, de nem kevésbbé élvezetes munka folyt. Nagy Fe­renc tanítványai a gazdasági és kereskedelmi élet előttük ide­gen problémáit az előadó világos okfejtése, kristálytiszta és könnyen érthető előadása folytán a legrövidebb idő alatt tud­ták megérteni és elsajátítani, mert mesterük a legelvontabb és legnehezebb problémákat a rejtvényfejtő ügyességével és talá­lékonyságával játszva oldotta meg. És ebben a peedagógiai ha­tásban és a tanári foglalkozás lelkes szeretetében rejlik Nagy Ferenc nagy sikerének titka. Kereskedelmi és gazdasági élet­től idegen ifjúságunkba alapos tudást, praktikus érzéket és gaz­dasági érdeklődést tudott beoltani. A leggyöngébb hallgató is tudta követni előadásait és a legelőrehaladottabb is új eszmét, új irányítást, új impulzust merített belőle. Ez magyarázza meg az általa alapított kereskedelmi jogi szeminárium kedveltségét és hatását, melyben mint magister Hungáriáé még utolsó semes-

Next

/
Thumbnails
Contents