Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 7. szám - A kényszeregyesség csődje

A KÉNYSZEREGYESSÉG CSŐDJE. a szervezett hitelezők annál is inkább leszavazzák, mert ezeknek a védegylet orgánuma által való képviseltetése külön költséget nem jelentett. Ezután következett a legtöbb esetben az üzlet ellenőrzése és az ezzel járó költség viselése. Sok esetben nem volt elég egy tárgyalás, ami ugyancsak az adós előzetes kiadásait növelte. Nem állítom, hogy az itt vázolt eljárás történt minden esetben, de a séma ez volt. A védegylet igen gyakran nem elégedett meg a vagyonfelügyelő ellenőrzésével és nem találta elegendőnek a bíróság által kijelölt szakértő véleményét és így az ellenőrzés és a vizsgálat az adós beleegyezésével a tárgyalás után is tartott, igen gyakran az utolsó kvóta lefizetéséig. A bírósági«eljárás során nem egyszer megtörtént, hogy a védegyleteken kívül álló hitelezők, de gyakran a védegyletben tömörült hitelezők maguk is, amikor már esetleg nem a védegylet ügyésze képviselte őket, a védegyleti határozattal ellentétes álláspontot foglallak el. Másrészről megtörtént az. hogy megszavazott egyességet a bíróság alaki okokból vagy diszkrécionális jogánál fogva, nem hagyta jóvá és az eljárást — esetleg, mert az adós a vagyonfelügyelői és szakértői díjakat előlegezni nem tudta — megszüntette és az ügyet a csődbírósághoz tette át. A védegylet mögött álló érdekeltség tehát nagyobb szerepet kívánt magának biztosítani, amely kívánságának gyümölcse lett a hivatalos magán egy esség, illetve a magánegyesség megkísérlése. Ekkor létesült az új szerv, az OHE. A gyakorlatban azonban az OHE maga csak egy adminisztratív keret maradt; az egyességi eljárás érdemi munkáját csakúgy, mint azelőtt, az egyes védegyletek végezték. És ez az akaratlan bifurkáció a sikertelenség egyik titka. Mert amíg az OHE, mint központi szerv, gyorsan és aránylag olcsón dolgozhatik és önmagát soha másnak, mint egy közgazdasági érdekből az igazságügyi eljárás gyorsabb lebonyolítása érdekében felállított szervnek nem is tekintette: addig a védegyletek a hozzájuk fűzött reményeket annál kevésbbé váltották be, mert egyrészről megmaradtak teljes szervezetükkel és szabályaikkal a régi és eddig folytatott gyakorlatuk mellett, másrészt pedig, ha a magánegyesség a védegylet kebelében nem sikerült, akkor a legtöbb esetben a további igyekezetük költségeik biztosítására irányult és az egyességi eljárás során tanúsított passzív vagy éppen egyességellenes viselkedésük nem egyszer az egyesség létrejöttét hiúsította meg. A védegyletek ellen tehát a panasz és elkeseredés nőttön-