Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. 225 felfogás szerint a tanú csak annyiban élvez mentességet, a mennyiben vallomása a B. V. 17. $-ának rendelkezése alá esik. B. V. g. §. Felhatalmazásra üldözendő a rágalmazás vagy becsületsértés, ha a tényállítás olyan, mely valóság esetében a bűnvádi vagy fegyelmi eljárás megindításának oka lehet. Kimondotta a K., hogy amennyiben az állított tény valóság esetében bűnvádi vagy fegyelmi eljárás alapjául nem szolgálhatna, de azt, kiről állíttatott, a közmegvetésnek tenné ki: az esetben a bűnvádi eljárás megindításához felhacalmazás nem szükséges. Amennyiben azonban a felhatalmazás folytán megindult bűnvádi eljárás során az nyerne megállapítást, hogy az állított tény nem csak a bűnvádi vagy fegyelmi eljárás megindításának lehet oka. de sértett közhivatalnokot a közmegvetésnek is kitenné: úgy .az ítélet rendelkező részébe az utóbbi tényálladéki elemeket is bele kell foglalni (B. J. T. LXXIX. 93. 1.). A 9. $ 2. bekezdése jelöli meg a felhatalmazást megadni jogosult hatóságot. Kérdés merült fel, hogy ha a közhivatalnok, aki ellen hivatásának gyakorlására vonatkozólag követtek el rágalmazást, vagy becsületsértést, a közszolgálatnak más ágába megy át: a felhatalmazást melyik felügyelőhatóság adja meg. A K. úgy döntött, hogy ily esetben a felhatalmazás megadására az a felettes, illetőleg felügyelő hatóság jogosult, amelynek hatósága alá a rágalmazás vagy becsületsértés által megtámadott közhivatalnoki hivatás tartozik (u, o. 35. 1.). B. V. //. §. Már több ízben volt alkalmam kifejteni, hogy a fi. V. 1 7. íj-ának 1. és 2. bekezdése a mentességnek csak különböző esetét határozza meg. A 2. bek. szerinti mentességet csak az ügyfél vagy képviselője élvezi, az 1. bekezdés szerinti mentességnél ellenben a törvény e korlátozást nem állítja fel. A K. gyakorlatában azonban e megkülönböztetés elhomályosul. A lefolyt évben ugyanis két ízben kimondotta a K., hogy a B. V. 17. §-a a tanúnak mentességet nem nyújt (u. o. 36., 89. 1.), holott csak a 2. bekezdés szerinti mentesség nem illeti meg a tanút, míg az 1. bekezdés szerinti mentesség a tanút is megilleti. Hasonlóképen elhomályosul a jelen § 1. és 2. bekezdése közötti megkülönböztetés abban a határozatban, mely egész általánosságban kimondja, hogy a B. V. 17. §-a nem nyújt mentességet az eljáró bíró sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés tekintetében (u. o. 70. k). Ez a kijelentés általánosságban nem áll meg. A 17. S 1. bekezdése szerinti mentesség kétségtelenül csak az ügyfélre vonatkozó nyilatkozatot -védi, s így a bíróra vonatkozólag tett nyilatkozat nem esik e