Jogállam, 1928 (27. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1. szám - Az új büntetőnovella és a perorvoslat reformja

AZ ÚJ BÜNTETŐNOVELLA ÉS A PERORVOSLAT REFORMJA. Omásodik ellen semmiségi panaszt használtak törvényszéki ügyben. A járásbírósági ügyekben használt semmiségi panaszok csekély arányát eléggé megmagyarázza az ily perorvoslatnak rendkívül szűkre korlátozott lehetősége, ellenben a törvényszéki ügyekben használt semmiségi panaszok nagy száma semmiképpen sem magyarázható mással, mint a terhelt önfenntartási ösztönével. Nézetem szerint ez a főmagyarázata annak a sokat hangoztatott panasznak, hogy a legfelsőbb bíróság ítélkezése az el- és visszautasításban merül ki. Különben éppen nálunk kevés az indokoltsága annak a panasznak, hogy a Kúria nem foglalkozhatik érdemlegesen az eléje kerülő ügyekkel. Az alsófokon megállapított tényekből vonható minden következtetés a Kúria hatáskörébe tartozik, nemcsak a szorosan vett jogkérdések eldöntése. Sőt a tényekből vont következtetések tere is rendkívül tág a magyar praxisban, szemben például a német Reichsgericht felfogásával, mely — hogy mást ne említsek — a szándékot nem tekinti olyan kérdésnek, amelyet a felülvizsgálati bíróság hivatása eldönteni, holott a Kúria állandóan gyakorlata szerint ez a kérdés a felülvizsgálati hatáskörbe tartozik. Általában sokkal nagyobb teret enged a Reichsgericht az alsófokú bíróságok «ténybeli méltatásának)). Az új részleges reform pedig még azt is lehetővé teszi, hogy a Kúria olyankor se legyen kénytelen a másodfokú bíróság által megállapított tényekre alapítani határozatát, amikor az a felfogása, hogy a bizonyítékok mérlegelése nem helyesen történt. A sok el- és visszautasításnak igazi oka a sok alaptalan perorvoslat, amelyektől nem is lehetett volna sikert várni. Ha nem ez volna az ok, az említett kritikának logikusan a harmadfokú büntetőbíráskodás eltörlését kellene követelnie, mert arról ma már nem lehet szó, hogy a Kúria ténybíróság legyen. Egy legfelső bíróságot nem lehet bizonyításfelvétellel terhelni, ennek közvetlen lehetősége nélkül pedig ma már nincs ténybíráskodás. Ami a külföldi tényleges állapotokat illeti, nem kívánok ugyan részletes statisztikai tanulmányt produkálni, azonban mellőzhetetlennek tartom a kérdésnek ilyetén megvilágítását is, bármennyire meg is vagyok győződve róla, hogy a — sajnos eléggé hiányos és nem mindenütt ugyanazt a rendszert követő -— statisztikai adatok már a dolog természeténél fogva sem nyújthatják a kérdésnek tökéletes megvilágítását, és számos olyan szempontot hagynak homályban, mely egyik vagy másik irányban megtudná magyarázni a statisztikai adatok összehasonlításának feltűnő eredményeit. Ezeknek a számadatoknak inkább csak illusztratív jelentőséget tulajdonítok, a fősúlyt arra helye-