Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1. szám - Dr. Tomcsányi Móric: Magyar közjog. Alkotmányjog [könyvismertetés]

IRODALOM. Tomcsányi elsősorban közjogunk szokásjogi és irottjogi anyagai ismerteti főbb vonásokban. Az intézmények történeti múltját elég széles keretben és tanulságosan tárgyalja. Más államok parallel institúcióira is kitér néhol röviden. Stílusa inkább könnyen érthető folyamatosságra törekszik, mint kiélezett precizitásra ; elégszer ismétel is. Elmélkedésre hajlamos a száraz közlések könnyítése végett. Megtesz egészen primitív (kezdők számára: alapvető) distinctiókat is, ügyesen fejtegeti pl. az államterületnek az állam tulajdonában álló területtől különbözőségét (41 42. 1. . Erősen dicséretes vonása, hogy másoknak (pl. Concha, Balog, Kmety, Grosschmidt stb.) munkáit jegyzetben sürün idézi ; nem tesz úgy, mintha ő egymaga lenne a tudomány. Sajnálatos, hogy ezt az erényt még mindig ki kell emelni jogi irodalmunkban. Aki már az életben áll, arra sajátos benyomást tesz az ilyen tankönyvnek nem is annyira tudományos szenvtelensége és rendszerinti elégedettsége, mint inkább egysíkúsága. Az ezeréves fejlődés alapzatán megjelenik pl. a francia forradalom vetülete, az «egyéni szabadságjogok» fejezetévé haloványulva. Általában érzi az ember, hogy a közjogban, főleg mire tudománnyá és tankönyvvé lesz, a politikai harc «lezárva, ami benne földi, egy éltető eszmévé finomuló. Vájjon «a királyi hatalom átruházott természete') körüli fejtegetések mögött nem a demokráciának alapvető politikai problémája rejlik-e ? Nem régi idők rudimentuma az, hogy mai közjogi tankönyvben még magyarázni kell, hogy a királyi hatalom nem abszolút (mert erre megy ki 126. 1. s kk.) ? Szerzőnek meglepően erős a politikai s mondhatjuk általában : a realitások iránti érzéke. A tényeket akkor sem tagadhatja, ha közjogellenesek (pl. úgy fejezi ki magát, hogy 1848 után Erdély Kronland lett : 46. 1.). A közjog a «virtuális jog» formájában szokott a tények, a helytelenített aktuális jog ellen tiltakozni (pl. 49., 51., 53. 1.); de helyes, ha azokat legalább előadja. Vagy pl. jól érezteti szerző (287 1. s kk.), mennyire illuzórius valami a miniszterek vád alá helyezésének lehetősége ; találó a funkcionális összefüggés kidomborítása a megyék súlyának csökkenése és a parlamentáris rendszer behozatala között (293. I.). Értéktelenné vált fogalmak fenntartására nincs nagy hajlama, így elejti a főrend és főrendiházi tag közti különbségtételt (80—81. 1.). Kiemeli azt, hogy az alkotmány maga is csak közigazgatás (pl. képviselőválasztási eljárási útján hatályosul (18-19. !;)•„ Kitűnő oldala a könyvnek a miniszteri hatalom erősebb kimunkálása. «A minisztérium ... a valóságban az államélet irányításának éppen legfőbb tényezője !» (277. 1., v. ö. 24., 280. 1. stb.) Modern, de igaz megállapítás. Valóban nemcsak a bírói, de részben a miniszteri hatalom körül is a «királ)i»-nak hangoztatása csak e jogkörök történelmi eredetét és fogalmi konstrukcióját fedi, nem belső lényegüket. E meglátás nem közjogellenes, hisz «minden jog ősi, eredeti forrása a nép, a nemzet* (34., 126. 1. stb.). A tények elismerése van abban is, hogy szerző a bírói gyakorlatot a népszokásjog mellé állítja (44. 1. s k.), s a döntvényekről előadja, hogy hatásukban igen hasonlatosak az irott jogforrásokhoz (36. 1.). Nagyjából természetesen az uralkodó irányzat vonalában adja elő a könyv a közjogot. Pl. a főrendiháznak működése szerinte is csak szünetelt, de érvényben fennállt (191. 1.). A királykérdést a szabadkirályválasztó és a legitimista álláspontok objektív vázolásával ismerteti (169. 1. s kk.), maga a legitimisták felé hajlik, az 1921 : XLVII. tc.-et csak pár sorban '<regisztrálja*, mint külkényszer hatása alatt hozottat (176. 1.). Az ittlakó külföldiek