Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1. szám - Pengőértékhatárok

D? ZOLTÁN JÓZSEF! PENGŐÉRTÉK. nyomorról is és arról, hogy a perek nagyobb része mégis csak iooo P-n alul marad különösen manapság, amikor a kiosztásra kerülő darabok leg­alább 50° o-a a fizetési meghagyás ellen beadott ellentmondásra keletke­zett per. 3. míg a bagatell 100 P-ben való megállapítása természetszerűleg maga után vonja ugyan a Pp. 476-ban foglalt eredetiben 50 K-nak eddig 1 m. K. 80 P-röl 100 P-re való emelését, csak még hangsúlyozottabban kifogásolnunk kell, a fellebbezés nyilvános előadásának és a felülvizsgálat korlátozásának eddigi határának 1600 P-nek (20.000,000) meghagyását. Nem szükséges bővebben fejtegetnünk, amire minden újabb érték­határmegállapításnál ismételten rámutattunk, járásbíróságaink nem javultak 1914 óta annyira, hogy az eredeti 100 illetve 500 K-ra ily magasra emel­tessék,- annakidején holott az ú. n. járásbírósági értékhatár 2500 K. volt. Egyenesen alkotmányjogi sérelem, hogy a törvény ellenére megvonassék a polgártól a járásbírósagi ügyek cca 85%-ban annak lehetősége, hogy sérelmeit bár ügyvéd útján, de szóbelileg is közvetlenül adhassa elő a fellebbviteli fórumon és a felülvizsgálattól teljesen elzárkózik. A Pp.-t így kiforgatni sarkaiból: sem nem indokolt, sem nem jogos, különösen tör­vényadta kereteit túllépő rendelettel. 4. tetézi ezt a sérelmet a felülvizsgálati bíróság meghatározása tekin­tetében az eredeti 2500 K, eddigi 50.000,000 K tehát 4000 P-nek 5000 P-re és a felülvizsgálat nyilvános előadása tekintetében eredetileg 1000 K, eddig 40.000,000 tehát 5200 P-nek 4000 P-re való felemelése. 5. nem indokolt, hogy az elsőfokú ítéletnél a fellebbvitelre tekintet nélkül való végrehajthatóságnak az eredeti 200 K, ma 2.000,000 K (160 Pl 200 P-re kerekíttetett fel, az 509. §-ban foglalt 1000 K, eddigi 20.000,000 K pedig 2000 P-re emeltetett fel. Ez utóbbi rendelkezés u. i. már az ú. n. törvényszéki perekre is vonatkoznak. A törvényszéki eljárásra vonat­kozólag egyébként fenntartatott 2. § 3-ik bek. a 25,800/925. I. M. sz. rt. 3. §3. pontjában foglalt ama rendelkezés, amely szerint az 1925 június i-én akár a kir. törv. mint elsőbír., akár a kir. ítélőtáblán, mint felleb­bezési bíróságon folyamatban volt pereknél a felülvizsgálati értékhatár 20.000,000 K azaz 1600 P, kivéve, ha az ügy értékre való tekintet nélkül tartozik a kir. törvényszék hatáskörébe. Bekerült újból a rendeletbe 2. § 4. bekezdéseként az is, aminek kimondását a 6400/1926. M. E. sz. rendelet kapcsán sérelmeztük, neve­zetesen, hogy a felülvizsgálati bíróság feloldó végzése következtében hozott újabb ítélet ellen értékre való tekintet nélkül helye van a fellebbvitelnek. Egyébként az átmeneti rendelkezések (2. §) azonosak a legutóbbi rendeletekben foglaltakkal. II. A végrehajtási eljárás körében kiemelendők a következő rendel­kezések : 1. általában a végrehajtási törvényben és novellában eredetileg meg­állapított korona összegeket számszerűen ugyanannyi pengő összegben állapítja meg. 2. kivételek ez alól (helyes átértékeléssel). aj Vhn 2. § 14-ben foglalt (a végrehajtás alól mentes feldolgozható anyagkészlet) 150 K-t (eddigi 2.000,000 K=i6o P-t) 200 P-re emeli; b) a Vht 102. §-ban (ingó árv. hird. közzététele) foglalt 600 K-t (10 M. K = 800 P) 1000 P-re, illetve 4000 K-t (60.000,000 K 4800 P) 5000 P-re emeli; c) Vht 103. § (ingó árv. határideje) 4000 K helyett mai egymillió = 80 P 100 P-t állapít meg.

Next

/
Thumbnails
Contents