Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)
1927 / 8-9. szám
3 62 BÁRÓ WLASSICS GYULA. IV. A XI. fejezetben szerző a nemzeti kisebbségek védelmét tárgyalja. Semmi kétség, hogy a kisebbségek nemzetközi jogállásának elismerése és jogaiknak a Népszövetség védelme alá helyezése «in thesi» a legfontosabb haladás, amely a párizsi békeszerződésekben nemzetközi jogi szempontból megvalózult, legfontosabb elvi jelentőségű ténye a háború utáni iogfejlődésnek. A kisebbségek kollektív joga az államszervezet szuverén jogai mellé rendelt, azzal egyenlő elvi erejű jog, amely az államok nemzetközi szuverénitását éppúgy korlátozza, mint az egyéni, általános emberi szabadságjogok a belső szuvarénitás fogalmát. Lapradelle, Lucien Brun álláspontját képviseli szerzőnk. Világosan magyarázza a kisebbségi jog nemzetközi garanciáit, de kár, hogy nem mutat reá arra is, hogy azok a nagyhatalmak, amelyek a kisebbségi szerződéseket aláírták, nem gyakorolták eddig kellő eréllyel a reájuk ruházott hatalmi kört, hisz megtehették volna, hogy a szerződésileg a kisebbségi jogok védelmére kötelezett azokat az államokat, amely államok nem tettek eleget a szerződésben előírt kötelezettségeiknek, sőt sérelmeket követtek el egyenesen az állandó nemzetközi bíróság elé állították volna. A kisebbségi jogvédelem, amiként ma van szervezve — sőt maga a népszövetségi garancia — nézetem szerint egyszerűen csődöt mondott. A népszövetségi ligák uniójában évekkel előbb tettem indítványt a kisebbségi védelmi eljárás reformjára nézve. Eveken keresztül harcolunk a «procidure»-ért. Eddig itt se jutottunk igazi eredményhez. A Tanácsban a kisebbségeket elnyomó államok többségben vannak. Csak független politikamentes fórum lehet biztosítéka a kisebbségi jogvédelemnek. Megérdemli a legerősebb kritikát Mello Franco szereplése, melyet annak idejében mindnyájan, kik nemzetközi joggal foglalkozunk, megbélyegeztünk. O tette azt a merész állítást, hogy a kisebbségi védelemnek feladata elő-