Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 8-9. szám

3 0 BÁRÓ WLASSICS GYULA. elvét abból a mentalitásból következtetik, hogy a Népszövetség a szuverén államok szövetkezete. Szerző mindnyájunk által helyeselhető kritikája az, hogy a Tanács valóságos oligarchia. A Közgyűléssel való elvi egyenjogúság, párosulva a tárgyalások titkosságával és az egyhangúság korlátlan keresztülvitelével, a Tanácsban képviselt hatalmak valóságos oligarchiáját teremti meg. Nem is kerülte el szerzőnek figyelmét az, hogy a reformmozgalom egyik legfontosabb követelménye a Tanács jogállásának kiépítése és a Népszövetség általános alkotmányának megjavítása. Különösen pedig meg kell szüntetni az abszolút egyhangúság követelményét, amely lehetővé teszi, hogy a Tanácsban képviselt államok bármelyikének szabotáló magatartása a Népszövetség egész működését megakaszthatja. II Szélesebb köröket érdekelnek a négyszáznyolc lapra terjedő munkának azok a fejezetei, amelyek a népszövetség politikai feladataival foglalkoznak. Megérdemlett kárhoztató bírálatban részesül a Népszövetség meddő leszerelési politikája. A híres, de szerencsésen kimúlt genfi jegyzőkönyvre (Protocol de Genéve) megjegyzi, hogy a magyar politika szempontjából a genfi protokollumhoz való állásfoglalás egy pillanatig sem lehet kétséges. A protokollum, mint a Népszövetségnek francia—kisentente szellemben való továbbépítése s a fennálló statusquónak jogi megrögzítése a magyar ügy szempontjából csakis a legélesebb ellenzést indokolhatja. De nemcsak a magyar ügy szempontjából elfogadhatatlan a protokollum, hanem válságos lett volna annak megvalósulása a Népszövetségi eszme nézőpontjából is. Magának a Népszövetségnek létérdeke ugyanis, hogy szervezete és alkotmánya a békeszerződési statusquóval össze ne forrjon. A Népszövetség legfontosabb fejlődési problémája, hogy a szabadság és igazság eszméjén alapuló önálló fejlődésre szert tegyen.