Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 6. szám - A tiszta pénztartozások valorizálásának elvi lehetősége, kapcsolatban a jelenlegi bírói gyakorlattal

2Ó2 DF SCHWARTZ TIBOR. Ki kell azonban emelnem a m. kin Kúriának P. VII. 2309 192Ó. sz. 1926. évi december 22-én hozott határozatát (Jogi Hirlap L évfolyam, 145. sz. 1.), mely kiindul magából a kölcsönjogügylet fogalmából és kimondja mindenekelőtt azt a helyes jogi tételt, hogy «a kölcsönügyletre vonatkozó jogszabályok értelmében, a kölcsönvevő a kölcsönvett helyettesíthető ingó dologból, ugyanazon nemben és minőségben ugyanannyit tartozik visszaadni, mint amennyit kölcsönvett.» Ezt az általános elvet applikálja a szóbanforgó határozat a készpénzkölcsönre is és kimondja helyesen, hogy «az adós a kölcsönvett összeget olyan értékben tartozik visszafizetni, mint amily értékkel az a kölcsönadás idején búi.» Mindezekre való tekintettel — kiemelvén a határozat, hogy «tiltó jogszabály nem áll fenn a kölcsönkövetelések átértékelése tekintetében» -— 3 5 % erejéig valorizálta a kölcsönt. Ez a határozat nagy lépést jelentett előre, mert mint láttuk, mellőzve minden további jogi konstrukciót, a maga plasztikus voltában, a kész~ pénzkölcsön átértékelésének alapját, pusztán a pénz értékének a gazdasági összeomlás következtében beállott nagymérvű csökkenésében látja. Szembe kell azonban állítanunk ezen határozattal a m. kir. Kúriának egyik legújabb döntését (P. V. 7002 1926. 1927 február 11.), mely mindenekelőtt felállítja a tételt, hogy : «készpénzkölcsönre nézve pedig, eltérő törvényes rendelkezés hiányában átértékelésnek helye nincsen » Megállapítja továbbá, hogy a tiszta pénztartozások tárgyában a bírói gyakorlat általában mellőzi az átértékelést. Utal továbbá a határozat, kapcsolatban a valorizálási törvényjavaslat indokolásával arra, hogy «a bíróság sem kezdhet meg ellentétes olyan gyakorlatot, amely esetleg a közgazdasági élei megrázkódtatására vezet és még inkább megnehezítené az átértékelés szövevényes kérdéseinek törvény útján leendő rendezését.» Negatíve pedig a kérdéses jogesettel kapcsolatban leszögezi a határozat, hogy nem volt egy olyan megállapodás, amely szerint az adós a kölcsönösszegnek átértékelt módon való megfizetésére kötelezte volna magát. Mindezekre való tekintettel a kir. Kúria a valorizációs kérelmet nem találta teljesíthetőnek. Szembeállítva e két határozatot, láthatjuk, hogy az utóbbinál merev visszahajtás van abban az irányban, mely eredetileg is, az ú. n. tiszta pénztartozásokra vonatkozólag, elvi alapon elzárkózik az átértékelés lehetősége elől. Erősen aláhúzza az utóbbi határozat az átértékelési törvényjavaslatnak indokolásbeli aggodalmait is. Nézetem szerint ez némileg aggályos, mert egy törvényjavaslatnak általános keretek közölt mozgó indokolása nem szolgálhat alátámasztásul legfelsőbb bírósági olyan határozatoknak, melyek éppen olyan esetben mondanak ki elvi