Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT déki kihágásnak tekintendő, Ennélfogva a korábban árdrágító visszaélés bűncselekménye címén folyamatba tett, de jogerősen még el nem bírált ügyekben csupán az említett kihágásban, mint enyhébben büntetendő cselekményben való bűnösség állapítható meg. Az uzsorabíróság köteles az ilyen ügyeket a jövedéki büntetőbírósághoz áttenni. (C. 1924. IX. 4. B. II. 7742/926.) ói. §. Az elkobzás, mint mellékbüntetés, az 1920 : XV. tc. által is respektált elv szerint csupán a bűncselekménnyel közvetlen kapcsolatban levő tárgyakra mondható ki, s így az elkobzás tárgyai a helyükbe lépő tárgyakkal nem helyettesíthetők. Ami nem közvetlenül a bűncselekmény útján vagy folytán jutott a tettes vagy részes tulajdonába (pl. a bűncselekményből származó pénzen vásárolt holmi), az el nem kobozható, s a nevezettek hatalma alól csupán más úton (polgári per) vonható el. (C. 1926. X. 21. B. II. 3072/926.) 69. § 1. és 2. p. Több, általános vitára alkalmat adó bűneset elbírálása kapcsán módjában volt a C. több tanácsának a felbujtói és bűnsegédi részesség kérdésében elfoglalt álláspontját elvi éllel kifejezésre juttatni. Egyértelmű a felfogás a tekintetben, hogy a bűncselekmény elkövetésének bármely stádiumában történt elkövetési cselekményben való részvétel a bűnsegédi minősítést kizárja, az ily egyén tettestárs. Közös fondorlatkeltő magatartás (csalásra irányuló hirdetés közös akarattal való közzététetése), ha az egyik fél a további eseményekben már nem is vesz részt, társtettességnek tekintendő. (B. J. D. 126. old.) A felbujtás kérdésének megítélésénél az az ugyancsak egybehangzóan döntő követelmény, hogy a felbujtó tevékenysége hajlítsa oda a tettes akaratát, hogy az a felbujtó által kívánt bűncselekmény elkövetését elhatározza és végrehajtsa. A puszta óhaj, panasz és siránkozás nem elegendő. (B. 1926 nov 3-án B. I. 3069/926. sz. ítélettel elbírált esetben ugyanis a férje ellen szeretőjének panaszkodó nőről volt szó, aki az utóbb a szerető által megölt férjet állandóan mint a házasságtörő szerelem nagy akadályát hozta szóba.) Ha az elhatározás oka nem az illető személy magatartása, hanem más körül-, mény (féltékenység stb.), nincs felbujtói tevékenység. Az elhatározáshoz való hozzájárulás, csak annak megerősítése — bűnsegédi részesség. E felfogás kiegészítését és némiképpen enyhítését is tartalmazza a határozat (Léderer Gusztávné ügye: B. J. D. 142. és köv. old.), amely a súlypontot a felek közt fennáló lelki viszonyra helyezi, amely egyszersmind irányadó annyiból is, hogy valamely magatartásnak (pl. egyszerű felhívásnak) van-e döntő lelki ráhatása. Ennek az elvnek alapulvételével a C elmélete egy újabb pozitív tényezővel gazdagodik, ami azt jelenti, hogy a felbujtói tevékenység megítélését erősebben függetleníti az egyenlőre még homályos és csak kevéssé ellenőrizhető lelki momentumokon alapuló kombinációktól. Ezáltal azonban természetszerűleg szorosabbá lesz az összefüggés az alsóbíróságok ténymegállapításának vonatkozó részeivel. Ezt az újítást tehát az alsóbíróságoknak is szem előtt kell tartaniok, amire egyébként a C. is reámutat említett határozatában. A felbujtó csak akkor büntethető, ha a szándék nála is megállapítható, s a jogsértő eredmény tudatában cselekszik, ha a cselekmény célja és eredménye vele közöltetett. (B. J. D. 66.) Ami a felbujtásnak a társtettességhe^ való viszonyát illeti, — az idézett határozat értelmében,— «a felbujtása ' -törvényes tényálladék megvalósításának körén kívül álló, nem okot adó. hanem csak feltételt nyújtó cselekvés, a társtettességbe, mint a realizálás tekintetében alacsonyabb fokon levő a magasabba, a teljesebbe beleolvad.)) Gyakorlati, büntetéskimérési