Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - Az újabb munkaügyi törvényhozás és a magánjog

SZEMLE. és I—III. ker. járásbíróságoknál a központi fűtés díjának megállapítása iránti pereket intéző bírák a következő elvi szempontokban állapodtak meg : I. A 6j20 1026. M. E. sz. rendelet 1. §-ának helyes értelme az, hogy a bérbeadó központi fűtés szolgáltatásáért csupán a központi fűtéssel tényleg felmerült kiadásainak és a készülék használatával járó értékveszteségnek az alapbér 25°/o-ig terjedhető megtérítését követelheti, ily címen azonban burkolt béremeléshez nincs igénye. Ha tehát a központi fűtéssel tényleg felmerült kiadások és a készülék használatával járó értékveszteség összege az alapbér 25%-ánál kisebb, a háztulajdonos csak ezt a kisebb összeget, illetve ezen összegnek az alapbér szerinti %-át követelheti. 2. A6320 1926. M. E. sz. rendelet 1. ^-ának az a kitétele, hogy ha a megegyezés nem sikerül, a tulajdonos a bíróságtól kérheti a fűtés díjának megállapítását, nem magyarázható olyképp, hogy a bírósághoz csupán a háztulajdonos fordulhat. Ehhez képest a bérlő akár kereset, akár kifogás alakjában a központi fűtés díjának megállapítását szintén kérheti és pedig az esetben is, ha a háztulajdonos által követelt fűtési díj az alapbér 2570-án alul is van. 3. Azok a bérlők, akik a bért havi részletekben fizetik, a központi fűtés díját is havi részletekben jogosultak fizetni. 4. A háztulajdonos a központi fűtőkészülék üzembentartásának és a készülék használatával járó értékveszteségnek megtérítését követelheti a bérlőtől. Az üzembe helyezéssel felmerült költség megtérítésére a háztulajdonosnak igénye nincs. - nSchund und Schmutz*-irodalom ellen védi az 1926 dec. 18-án kelt német törvény az ifjúságot. Hogy mit ért szennyirodalom alatt, azt nem körvonalozza ; nyilván a pornographiára gondol elsősorban. Külön Prüf- és Oberprüfstelle létesül, utóbbi Lipcsében, de nem a Reichsge'ichten. A kifogás alá eső írásmüvekről listát vesznek fel s ami erre kerül, azt hatékonyabb módokon, pl. házalókereskedéssel vagy kiállítással terjeszteni nem szabad. Nincs tehát arról szó, hogy ezentúl Németországban már egyáltalán csak ad usum Delphini szabadna írni és a felnőtteknek szóló irodalmat is kasztrálnák. De még így is odiózus a dolog, mert ki tudja, hol áll meg a praxis ? A szelídebb arccal beállító törvény idővel még nagyon szigorú vonásokat mutathat. Emlékezetünkbe idéződik az egykori (1900 június 25.) hírhedett lex Heinze, amellyel Németország a szeméremérzet megsértését pőnalizálta volt, szintén Európaszerte feltűnést keltő módon. A morált és szeméremérzetet mindnyájan tiszteljük. De valaha Michelangelo meztelen alakjait is felöltöztették. Nálunk is úgylátszik hat a német példa. A m. kir. belügyminiszter 151,000/927. VIII. számú rendelete a közerkölcsösség védelméről lényegben ugyanazt a célt szolgálja, mint a német törvény, csak veszedelmesebb, mert kizárólag rendőri eszközökkel és a német törvénynek garar.ciaintézkedései nélkül. Félő, hogy ilykép nálunk a független bíróságok hatásköréből egészen kivonódik az, amit a rendőrhatóságok Schmutznak vagy Schundnak vélnek felmutatni. Pedig, hogy ez az «vélés» nem mindig, sőt igen gyakran nem alapos, azt az irodalmak és művészetek története és a kiadott Index-ek oldalszázai (lásd : Houben : Die verbotene Literatur) ékesen bizonyítják. — A német bünittötöwénykönyv újrakodifikálásáról érdekesen referál Kahl professzor (D. J. Z. 1927. 1. sz.) 1902 óta folyik a munka, a mostani tervezet az ötödik. Azt várják, hogy 1927 áprilisában fog a Reichstagba befutni, ahol természetesen — a jogászi szempontok utolsó megütközése mellett— némely vonatkozásban politikailag aláfestett vita is lesz. Mindenekelőtt a halálbünleiés fenntartása körül heves a véleményeltérés, (amelyet a tervezet csak gyilkosságra óhajt, ott is enyhítő körülmények esetében