Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1. szám

ELNÖKI MEGNYITÓK. 3 alkotó rendeletet vagy szabályrendeletet semmisíthet meg a közigazgatási bíróság, míg a rendes bíróság csak a konkrét esetben mellőzheti a törvénytelen rendeletet. Mindinkább előre tör a tudományban még a dis\krécionárius ügyek bírói védelmének szükségessége. Ez igen természetes, mert hisz a legtöbb önkényt éppen a diszkrécionális hatáskörben követik el a közigazgatási hatóságok közegei. Midőn arról zúg végig a panasz, hogy a közigazgatás pártérdekek szolgálatában letér az objektív megítélés útjáról legtöbbször a diszkrecionális tér szolgáltatja a megütközést keltő adatokat. A parlamentárizmus pártkormányt követel, a pártkormánynak csaknem lehetetlen bizonyos területeken a pártatlanság nagy érdekeinek eleget tenni. Ezért éppen a parlamentáris rendszer ezen árnyoldalait lehetne elkerülni azzal, ha a diszkrécionárius jogkör fölött is ott ragyogna a bírói védelem fénye . . . A hatáskör területén a mi törvényhozásunk is egy törvényben (1924. évi XXVI. tc.) már oly nevezetes lépést tett, hogy a diszkrécionális elemet mely elemről egy ideig megdönthetlen elvül hirdették, hogy bírói védelemre egyáltalában nem alkalmas szintén bevonta a magyar királyi közigazgatási bíróság hatáskörébe. Ez az eset az, hogy a fővárosi törvényhatósági bizottságot feloszlató belügyminiszteri icndelct ellen a bizottság tagjainak egyharmada együttesen panasszal élhet a közigazgatási bíróságnál és mivel a feloszlatás oka az is lehet, hogy a törvényhatósági bizottság tartósan munkaképtelenné vált ebben az igazán diszkrécionális kérdésben a közigazgatási bíróság hivatott dönteni. Mindenesetre megállapítható tétel az ma már, hogy a közigazgatási bíróság hatásköre mindinkább nagyobb tért nyer és pedig nemcsak az általános és pénzügyi közigazgatás területén, hanem a nagyobb jelentőségű közjogi és alkotmányjogi kérdésekben is. Ebből természetesen következik az, hogy minden államnak ki kell terjesztenie gondoskodását arra, hogy a hatáskörben mindig bővülő szervezet megfelelő teherbíró képességgel is bírjon. Az utolsó években tapasztaltuk, hogy különösen a folyton szaporodó és gyorsan változó jogszabályok folytán a munkateher nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is nagyranőtt. Gondoljunk csak a választói névjegyzék 40—50,000 panaszára, a választási bíráskodásra, a folyton szaporodó pénzügyi panaszokra, melyek tekintettel arra, hogy a pénzügyi panaszok nagy része Budapestről érkezik be. hazánk megcsonkításával nem kevesbedik, akkor jogosult az az állításom, hogy ezzel a teherrel nincs arányban a mai bírói létszám. Ezen észleletek nyomán keletkeznek a különböző segítő, mentő gondolatok és tervezgetések. Olyan hang semmiesetre sem találhat jogállamban visszhangra, mely azt kiáltja, hogy az ügyek egy része csekély jelentőségük miatt egyáltalában vétessék ki a bírói védelemből. Amely területen egyszer a törvényhozás az egyesek közigazgatási alanyi jogainak független bírói védelmet biztosított ott többé a független bírói védelmet elvonni lehetet1*