Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - A korrekcionalizált vétség elévülési határideje

A KORREKCIÓNALIZÁLT VÉTSÉG ELÉVÜLÉSE. Doleschaü professzor úr, ellenfeleinknek elméleti főtámasza, nyiltan és lojálisán kifejezte abbeli nézetét, hogy tekintettel azokra a mélyreható különbségekre amelyek a Btk. s a Bn. és a Fb. között a fiatalkorú bűnelkövetőkre vonatkozó büntetőjogi szabályok között fennállanak. magából abból a körülményből, hogy a Fb. az eljárás elévülésének a szabályozását a bűncselekménynek a törvény szerinti absztrakt minősítéséhez, illetve büntetéséhez viszonyítja, nem lehet rekonstruálni a Btk. 106. 5;-ának hasonértelemben való hiteles tartalmát. A koronaügyész úr őnagyméltósága pedig a maga elmés és színdús stílusában azt mondja, hogy arra hivatkozni, hogy a Fb. döntő súlyú lenne a Btk. 106. i;-ának a magyarázatánál, olyanféle logika, mintha a nagyapától azt kivánnók, hogy a csecsemőtől tanuljon életfilozófiát. Igazán ildomtalan lenne szót vesztegetnem a m. t. teljes ülés előtt arra, hogy a Fb. egészen speciális joganyagot szabályoz s így ennek a lex speciálisnak a szabályai semmiképpen nem hozhatók fel érvül az általános Btk. egy vitás pontjának az értelmezésénél. Igaz, hogy ellenfeleinknek a ioC>. $-ra vonatkozó magyarázata mellett az ellentét a Btk. és a Fb. között megszűnnék, tehát külsőleg egyöntetű lenne az eljárás-elévülési idő tartamainak számítására a felnőttek és a fiatalkorúak ügyeiben, de azért a külső egyöntetűségért nem szabad eltérnünk az elvi alaptól, a Btk. egyik legjelentősebb elvétől, a korrekcionalizációtól. A II. tanács által az 59. sz. T. H. eltörlése iránti indítvány megtételére alkalmul felhozott esetben kétségtelenül az történt meg, hogy a vádlotttársak közül egyik fiatalkorú lévén, reánézve az elévülési idő a Fb. 71. £-a értelmében a törvényes minősítés szerint volt számítandó, míg a két felnőtt tettestársra nézve, az 59. sz. T. H. folytán, a bírói minősítés lévén irányadó az elévülési idő tekintetében, a bíróság kénytelen volt a vétségi elévülési idő letelte címén ezt a két vádlottat felmenteni, a fiatalkorút ellenben marasztalni. Igazat adok a m. t. előadó úrnak, hogy ez «s\embeöllö ellentét*, vagyis az elévülési idő megállapításánál «más elv» helyesen más értelmezés) érvényestilt a felnőttekkel és más a fiatalkorúval szemben, de kérdem, vájjon nem más elv érvényesül-e bármikor, mihelyest felnőttek és fiatalkorúak kerülnek össze egy bűnügyben. Vájjon nem szoktuk még meg, hogy a fiatalkorúakat egészen más elvek szerint kell kezelni a büntetőjogban, mint a felnőtteket ? Nyugodjunk hát bele abba is, ha már a törvényhozásnak így tetszett, hogy a fiatalkorúakkal szemben az eljárás elévülésének a határidejét másképpen kell értelmezni, mint a felnőttekre vonatkozó szabályokat. S hogy ez valóban annyira «visszás és a\ igazságérzetlel össze nem egyeztethető hel/%etet» teremtene, mint az előadó úr állítja, ezt sem írnám alá. Hányszor megesik egy-egy bonyolultabb bűnperben, hogy a felnőtt tettestársak közül egyik súlyosabb minősítést és nagyobb büntetést kap, mint a másik, vagy egyik felmentetik, a másik marasztaltatik. mindenik a saját személyes tulajdonságai és körülmén^ei alapján. Mindezt az egyénüés elve, a mai büntetőjog legértékesebb vezéreszméje hozza magával és teszi érthetővé. Éppen abban van a modern büntetőjog óriási haladása a régi világ merev általánosító szabályaival szemben, hogy ma. a bűncselekmény objektív súlya mellett, a vádlott egyéni bűnösségének nemét, fokát, jellemének minémüségét, indító okainak erkölcsi értékét, a tettes egész egyéniségét, mentalitását mind figyelem bevesszük és méltatjuk. Egyébként én stm vitatom azt, hogy ideálisan helyes állapot volna az. hogy a fiatalkorúak bűncselekményei miatt indítandó eljárási, elévülési határidői másként értelmezendők. mint a felnőttekre vonatkozók. S azt is megenge(ogállam. XXVI. évf. i—3. tüzet. 8