Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - A részvénytársaságok alapítása és a Kunz-féle törvénytervezet

96 Dr BÁTOR VIKTOR pítása tekintetében megvalósítja-e a Kunz-féle tervezet (T.) ezt a szerző által megállapított elvet. Különösen célszerű a vizsgálódás szempontjából a részvénytársaság alapítására vonatkozó jogszabályok bírálata, mert a T., amint ezt az indokolás ismételten kiemeli, elsősorban a részvénytársaság alapításánál tartja helyesnek és keresztülvihetőnek az állami gyámkodásnak, az úgynevezett jogvédelmi szempontoknak az érvényesítését. Kétségtelen, hogy a T. általában a gazdasági szabadság helyett az állami ellenőrzés elvi álláspontjára helyezkedik. Célszerűnek látszik tehát a jogvédelmi szempontok helyességét és célszerűségét a törvényjavaslatnak a részvénytársaság alapítására vonatkozó részeiben tüzetes vizsgálat tárgyává tenni, mert azt hisszük, hogy a vizsgálat eredményéből következtetéseket lehet vonni általában az állami beavatkozás széleskörű kiépítéséről. Vizsgálódásunk alapját az képezi, hogy nem a T. intencióit és alapelvét tesszük vizsgálat tárgyává, hanem az egyes intézkedések célszerűségét fogjuk bírálni, azokból az alapelvekből kiindulva, amelyeket a T. elfogadott, tekintet nélkül arra, hogy a mi nézetünkkel egyeznek-e vagy nem. A T. a jelenlegi joggal szemben a részvénytársaságok alapításánál négy főújítást tartalmaz : i. A\ alapító fogalmának rendkívül széles kiterjesztése. A T. 16. §-a értelmében, alapító nem csak az, aki a tervezetet, illetve a részvényaláíró-ívet aláírja, hanem alapítónak nevezi a T. azt is, aki nem készpénzbeli betéttel járul a társaság alapításához, ideértve azokat is, akik a társaság bejegyzése előtt az alapítás kapcsán, az alapítóknak, mint az alakulandó társaság képviselőinek valamilyen jogot, vagyontárgyat eladnak és ezért bármilyen, nem részvényben álló, tehát leginkább készpénzbeli ellenértéket kapnak. De alapító ezenkívül a tervezet szerint az is, aki a részvénytársaság alapítása alkalmából valamilyen a részvényeseket meg nem illető különös előnyben részesül, végül pedig mindenki, aki a társaság megalakulása körül bármilyen fontosabb különös ténykedést visz végbe. Önmagában véve semminemű definició — a jogszabálytan szempontjából önállótlan és pedig fogalomhatározó jogtétel — nem bírálható. Szuverén joga a törvénynek, hogy sajátmaga definiálja az általa használt kifejezéseket. Ellenben igenis megvitatás tárgya lehet az, hogy e meghatározás helyesen illeszkedik-e be azokba a jogszabályokba, amelyek az alapítókról rendelkeznek, másszóval, hogy a definició célszerű-e. A fenti meghatározás alapján tehát az alapítók körébe bevon a T. olyanokat, akiket semminemű érzelmi vagy érdekközösség a társasággal nem kapcsol össze, akiket ellenkezőleg a társasággal szerződő és ellentétes érdekű szerződő feleknek kell tekinteni. Mert alapító a fentiek szerint az is, aki bármihen vagyontárgyát az alakulóban levő részvénytársaságnak eladja, akinek érdeke tehát, hogy az alakulóban levő részvénytársaság neki minél többet fizessen, hogy a szerződés alapján kikötött és később adandó ellenérték minél nagyobb