Jogállam, 1927 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 2-3. szám - Bíráló észrevételek a részvényjog reformtervezetéhez

BÍRÁLÓ ÉSZREVÉTELEK A RÉSZVÉNYJOG REFORMTERVEZETÉHEZ. 'ó>) eladja benne bízó laikus ügyfeleinek a részvényt. Ily szabály létét azonban legyen szabad kétségbevonnunk. A részvény mint árú nem kellékhiányos csak azért, mert az illető részvénytársaság alapításánál a T. 41. §-ában felsorolt valamely szabálytalanság történt, még kevésbbé azért, mert az illető vállalat nem «jó», aminek megítélése egyéni vélekedés és becslés dolga. Már pedig az eladói szavatosság körén túl az eladó bank csak tanácsadója a félnek, amely tanácsért a római jog óta nem áll fenn felelősség. Köztudomású, hogy számtalan rosszul fundált vállalat később fényesen prosperált s részvényeinek árfolyama megsokszorozódott, s hogy ha ma elővennők legelső intézeteink alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét, azon nem egy kivetni valót találhatnánk. Hová jutna az a bank, amely öt évig felelőssé volna tehető azért, mert az alapítók által összeszedett aláírók közül ennyi meg ennyi fizetőképtelen volt, vagy mert egy nem készpénzbeli betétet túlmagasan értékeltek ? De ismét önmagát teszi hatástalanná a rendelkezés azáltal, hogy a felelősséget — noha az Ind. szerint a bankot még a hallgatag ajánlásért is felelőssé kellene tenni — csak a nyilvános felhívással kapcsolatos forgalombahozás körére szorítja. A nyilvános felhívást ugyanis igen könnyű magánjellegű felhívásokkal helyettesíteni, s akkor az egész rémszigor tárgytalan. V. 1. A T. 65. íj-a szakít a K. T. amaz elvével, hogy a jóhiszeműen felvett osztalékot a részvényes nem köteles visszafizetni, s őt ezért a társasági szervek után szubszidiariter felelőssé teszi nemcsak a társasággal, hanem annak hitelezőivel szemben is. Az igen részletes indokolás álláspontja nem meggyőző. Minél inkább áll az, hogy a társasági szervektől a kárpótlás rendszerint nem lesz valósággal megkapható, annál nagyobb a veszély a részvényesre nézve, hogy évek multán (v. ö. TY 107., 109. §§) olv visszafizetéssel terhelik meg, amelyről nem is álmodhatott. Amikor az egyik oldalon mindent elkövetünk, hogy az osztalékot minél biztosabbá, minél egyenletesebbé, a kamathoz minél hasonlóbbá tegyük ív. ö. T. 119. íj is), akkor nem szabad ezt a politikát feje tetejére állítani azzal, hogy a részvényes sohase tudhassa, vájjon végleg övé-e az osztalék, amelyet jóhiszeműen vett fel. A culpa in eligendo szempontja (Ind. 296. 1.) legfeljebb a többséghez tartozó részvényesre volna alkalmazható, de nem a részvényesre általában. De pláne aggályos mert teljesen kiépítetlen — az a rendelkezés, hogy a társaság hitelezője is perrel léphet fel a részvényes ellen, követelve, hogy az osztalékot ne a társaságnak, hanem - neki fizesse «visszás. Mi joga van a chirografárius hitelezőnek, vagyis annak, akit zálogjog nem illet és akivel szemben a társaság szolvens, a részvényes osztalékára: Mi köze a társasági hitelezőnek a szolvens társaság belső ügyeihez } E mellett teljesen nyitva van hagyva az a kérdés, kinek van elsőbbsége : a társaságnak-e vagy a hitelezőnek és több hitelező közül melyiknek r Kinek kezéhez fizethet tehát az a részvényes, aki nem akarja perre juttatni a dolgot, oly hatállyal, hogy tartozása alól szabadul ? Mennyit köteles neki fizetni, ha a társaságnak többel tartozik, mint a társaság a hitelezőnek} Megilletik-e őt a hitelező irányában azok a kifogások, amelyeket a társasággal szemben támaszthatna és melyek r Látnivaló, hogy e szabály csak úgy oda van vetve, de végiggondolva nincs. Ugyanez áll arra a másutt is (127., 144. §§) visszatérő fordulatra, hogy a csőd alatt e követelést nemcsak a társaság, hanem a hitelező részére is a tömeggondnok érvényesíti. Ez csődjogilag helytelen, mert a tömeggondnok az összhitelezőség érdekének képviselője, ez a követelés pedig az egyes