Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)
1926 / 10. szám - Dr. Faluhelyi Ferenc: Magyarország közjoga [könyvismertetés]
$62 SZEMLE. látozása : van a fellebhvitelnek' az eljárás meghosszabbításán kívül más, mély meggondolásokból eredő funkciója is. Csak a Kúriához illik az elvileges inappellabilitas. Adóstabilizálás. Nagy figyelmet érdemelnek a pénzügyminiszternek 16000/1026. és 164,700/1926. 17. rendeletei (Bp. Közlöny 280. és 284.). Az egyik az ált. kereseti, jövedelem- és vagyonadó megrögzítését célozza a kisebb adózók nagy tömegénél olyként, hogy akiknek 1926. évi keresetiadó-alapja íooo. vagyonadó-alapja 125,000 aranykorona alatt van, azoknál az minden újabb kivetés mellőzésével automatice fennmaradjon. Maga az adófizető kérhet leszállítást; «kivételesen>• a pénzügyi hatóság is iniciálhatja a felemelést. Ha a kivétellel a praxisban is nagyon takarékosan fognak élni, úgy tényleg megközelíthető lesz a rendelet célja: c< a kisemberek adóztatásának nyugvópontra juttatásai, bár persze a mai sajnálatosan magas, mondhatjuk: túladóztatás! alapon. De legalább az ki lész zárva, hogy míg a törvényi adótétel papíron változatlan vagy akár csökken, addig a konkrét, húsbavágó adó mégis csak emelkedik. Azonkívül adóügyekben nemcsak a végeredmény stabilitása, hanem az eljárások nagy számának elmaradása is kellemes úgy a tehermentesített hatóságokra, mint a nyugalmat óhajtó polgárra. A második rendelet hasonló szellemben intézkedik az általános forgalmi adó-átalányok hatályának meghosszabbításáról, szintén hangsúlyozván, hogy a miniszter «minden törekvése odairányul, hogy az adózókat az adózással kapcsolatosan mindennemű felesleges tehertől mentesítetteés újra ad oculos demonstrálván, mennyire megközelítette már forgalmi-adónk az egyenes-adók természetét. Jogászilag külön érdekessége az első rendeletnek, hogy egy törvényjavaslatra bízva annak mielőbbi megszavazásában olyként baziroz, ahogyan egyébként a meghozott törvényekre szokásos. A német igazságszolgáltatás válságáról jóideje beszélnek és írnak. Bennünket is érdekelhet, mert amennyivel távolabb élünk Németországtól és kisebb a praktikus érdekeltségünk a dologban, annyival tisztábban is láthatjuk viszont és annyival félelemmentesebben szólhatunk az ottani bíróságok körüli harcról. Legutóbb maga a Reichsgericht elnöke, dr. Simons, tartott München jogászainak tanulmányi társaságában előadást <• Die Vertrauenskrise der deutschen Justiz» címen. A probléma magva politikai. Arról van szó, hogy az 1918-as német forradalom en bloc átvette a császári kor bírói karát, akik ugyan letették az esküt az új alkotmámra és az új törvények alapján ítélnek, de egyéni irányítottságukat nem mindig tudjak kikapcsolni. A bírói gárdában olykor a weimari alkotmány szellemével ellentétes tendenciák mutatkoznak, főleg a politikai büntetőperekben. A köztársasági pártok nem bíznak némely bírákban, némely bírák nem bíznak a köztársaságban. Polgári téren inkább a teoretikus *<Weltfremdheit» kifogását hangoztatják ; ezenkívül a Németországban még mindig jelentős szocialista tábor, a maga osztályharc-ideológiája alapján, osztálybíráskodást is emleget. Az ellentétek annyira élesek, hogy még a bírói függetlenség csorbítására, kényszernyugdíjazásokra és tömeges személycserére is van agitáció. Természetesen a bírákat nemcsak a szintén konzervatív érzésű, egyre döntőbb befolyásra jutó jobboldali pánok védelmezik, hanem másfelől ck maguk hivatalosan : egyleteikben, kari nyilatkozataikban szigorúan ragaszkodnak a mai alkotmányhoz és tárgytalannak deklarálják a generális támadásokat, mint amelyekre egyes szórványos kisiklások nem adhatnak alapot. Van egyébként külön republikánus bíróegyesület is, amelyet a hozzá nem tartozók főleg azzal kifogásolnak, hogy nincs létalapja, mert