Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 10. szám - Dr. Faluhelyi Ferenc: Magyarország közjoga [könyvismertetés]

558 IRODALOM. megszerzését is korlátozza). Nem tetszetős ezek mellett egy lapon kétszer olvasni a közjogi «úgynevezett»-et (I. 14.). Politikai megfigyelésének és a legutóbbi királytalan időknek a jele az, hogy ő is az államhatalom egyik főszerveként tárgyalja a kormányt. Megkockáztatható az az állítás, hogy állami életünk valódi természete, amely éleinek épp a «kormány» a legprominensebb lüktetője, nálunk még nincsen theoreiice kellően kidolgozva és nem is eléggé köztudatű. A minisztériumnak csak másodlagosként tárgyalása, ami szokásos, jobban fedi a régebbi időket, mint az utolsó évtizedeket. Azt lehetne mondani (a II. 229. jegyzetben is jelzett fogalmi körülírás szavaival), hogy igazából eltolódás állott be a parlamentáristól a kabinetkormányzás irányában. Hadd említsünk még egy-két érdekesebb részletet. Ilyen a Habsburg-kérdésben szembenálló legitimista és szabadkirályvalasztó álláspontok jogászi érvelésének objektív szembeállítása (II. 41—42.) Szerző nyomatékosan fejtegeti a királyság keresztény (II. 32.), illetve különösen katholikus jellegét (II. 38.). Szükségesnek tartja kifejteni, hogy a szuverénitást nem érinti séma Nemzetek Szövetsége (II. 11 —12.), sem a háború utáni «ellenŐrzés» (II. 2. j.: szól a pénzügyi ellenőrzésről is: II. 242.) Befejezésül egy szót arról, amivel a közjogi munkák, köztük ez a most megbeszélt is, bevezetésként szoktak foglalkozni: a közjog és magánjog szembevetéséről. Ez nem könnyű dolog, párezer éve sem sikerült a tökéletes megkülönböztető formulát egy-két sorba.tömöríteni. Túljogászinak tűnik itt szerző azon konstrukciója, hogy a közjogi jogosítványok alanya . . . csak az állam lehet, pl. a választójogot is az egyes csak annak megbízottjaként gyakorolja (I. 5.). Az sem egészen igaz, hogy «magánjogi jogosítványok ... mindenkor teljes szabadsággal átruházhatók-): átruházhatók-e pl. a háztartási jogosítványok ? Le kellene mondani arról, hogy minden közjogi munka megpróbálja röviden és velősen jellemezni az egész magánjogot. De ha már megteszik, akkor (hogy egy francia mondást applikáljunk ide) nem kell mindenütt a «minden» kategóriájával operálni. A magánalkalmazottak nyugdíjának átértékeléséről szóló törvény kritikai magyarázata és a magántisztviselői nyugdíjkérdés anyagi jogszabályai, tekintettel az eddigi bírói g) akortatra. (írták dr. Schwarz Tibor, a munkaügyi szakcsoportba beosztott kir. járasbíró és dr. Oppler Emil budapesti ügyvéd.) A magánalkalmazottak nyugdíjának átértékeléséről szóló 1026. évi XVI. tc. életbelépése alkalmával igen nagy száma jelent meg a kommentároknak és magyarázatoknak, természetes visszhangjaként annak a nagy várakozásnak, amellyel ezen törvényalkotás elé úgy a munkaadók, mint az alkalmazottak nagy tábora egyaránt tekintett. Érdeklődéssel várták mindkét oldalról azoknak a megnyilatkozását, akik evvel a nehéz matériával annak felbukkanásától kezdve foglalkoztak, mert mindenki talált a törvényben egy oly kérdést, amel\re a választ maga megadni nem tudta és így a hivatott törvénymagyarázat szükségét mindenki élénken érez'e. A hivatott törvénymagyarázók sorában mindenki örömmel üdvözölte dr Schwarz Tibor kir. járásbírót, aki nemcsak mint a munkaügyi szakcsoportba beosztott bíró fejtett ki már évek óta elismerésre mél ó tevékenységet a magánalkalmazottak és alkalmazók között felmerült mindenféle szövevényes jogkérdés kibogozásában, hanem 6 Az alkalmazottak szolgálati viszonyairól szóló anyagi jogszabályok tana» című igen kiváló kézikönyvben egyszer már igen hasznos útmutatót adott az ebben a tárgykörben érdekelt felek kezébe. Ezúttal a szerző a gyakorlat egy másik ismert kiválóságával, dr. Oppler Emil budapesti ügyvéddel társult és a két gyakorlati szakférfiú munkája igen szerencsésen egyesíti magában azokat a szempontokat, amelyek egyfelől a