Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 10. szám - A vegyes döntőbíróságok ítélkezése katonailag megszállott területeken okozott háborús károk kérdésében

A VEGYES DÖNTŐBÍRÓSÁGOK ÍTÉLKEZÉSE STB. 13. § nem csupán német területet, hanem «bármely területet-) említ és a keresetet elutasította. Ugyanezen álláspontra helyezkedett az angol-német Vdbsg Tesdorpf c/a. Német Állam (Recueil III—22.); Ralli Brothers (Recueil IV—211.) és Gibbs and Sons (IV—229.) ügyekben. Ezek közül a Tesdorpf-ügy — mint amelynek tényállása olyan motívumokat tartalmaz, amelyek későbbi ügyekben is visszatérnek — részletesebb ismertetést igényel. Felperes — angol cég — részére a háború kitörése időpontjában 1595 bála kávé tárolt az antwerpeni tárházakban. A háború folyamán 1916 februárban — ez az árú a megszálló német katonai parancsnokság rendeletére rekviráltatott. Az egész rekvirált kávémennyiség vasúton két tételben Altónába továbbíttatott, ahol a IX. hadtest csapatainak ellátására fordíttatott. Egy német bizottság a rekvirált kávé értékét 91,437 M-ra becsülte fel; erről az antwerpeni raktárház tulajdonosa 1916 nov. 2-ikán értesíttetett. Felperes szerint a rekvirált kávé értéke 5340 font sterling volt. A kereset ezen összegre és a kamatveszteségre irányul. Felperes álláspontja szerint a kávéárú Antwerpenből Altónába szállíttatván, Antwerpenben csak a lefoglalás történt, ami azonban nem bírt tulajdonkisajátító hatállyal; az áru még mint felperes tulajdona szállíttatott Altónába és a tulajdonkisajátítás itt —- tehát német területen — történt. Ez a jogi konstrukció más perekben is visszatér. Alperes szerint a német katonai hatóságok megszállott — belga — területen rekvirálták a kérdéses kávémennyiséget, aminélfogva a Bsz. X. része IV. címének rendelkezései nem alkalmazhatók. Felperes hivatkozik a II. hágai békekonferencia IV. Egyezménye (a szárazföldi hadviselésről) 52. és 53. cikkére, amelyek a rekvizíciót ugyan megengedik, azonban csakis a megszálló csapatok szükségletei részére ; ám a rekvirált kávémennyiség nem a megszálló csapatok szükségleteire, hanem a mögöttes országban levő csapatok ellátására fordíttatott, aminélfogva a megszállott területen történt lefoglalásnak a hágai konvenciók értelmében tulajdonkisajátító hatálva nem lehetett. Hivatkozik azonfelül a Bsz. X. rész IV. cím ut. függelék I. § 2. bekezdésére, amelynek értelmében a megszállott területeken foganatosított háborús intézkedések semmiseknek deklaráltattak. Mindkét felperesi érvet bámulatos éleselméjüséggel elemzi és cáfolja meg az ítélet. Tényként állapítja meg az ítélet, hogy Antwerpen katonai kormányzója még 1914 október 18-ikán a város polgármesteréhez rendeletet intézett, a melyben megtiltotta a városban levő árúkészletekkel való kereskedést mindaddig, amíg a német hadsereg szükségletei biztosítva nincsenek, — kivételt képezvén a napi szükségletek ellátásához való adásvételek. Tényként állapítja meg továbbá, hogy a rekvirált kávémennyiség tényleg hadseregellátási célokra fordíttatott. Elismeri az ítélet, hogy szabálytalanság volt a rekviráló hatóságok részéről, hogy a rekvirált élelmiszer nem a megszállott területen, hanem a mögöttes országiban levő csa-