Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 8-9. szám - Törvényjavaslat a megszűnt cégek törléséről

TÖRVÉNYJAVASLAT A MEGSZŰNT CÉGEK TÖRLÉSÉRŐL. 427 kielégíteni. A törvény 19. §-ának az a rendelkezése, hogy a cég megszűnését a kereskedelmi cégjegyzékbe leendő bevezetés és kihirdetés végett be kell jelenteni és az ehhez fűzött jogkövetkezmény, t. i. hogy aki a megszűnést be nem vezetteti, azt egy harmadik ellenében csak annyiban érvényesítheti, amennyiben igazolni képes, hogy a megszűnés ténye ez utóbbi előtt ismeretes volt s a 21. §-nak az a kiegészítő rendelkezése, hogy aki a törvénynek a cégbejegyzésre vonatkozó rendeleteit meg nem tartja, azt erre pénzbírsággal kell szorítani, a maga igazán kevés szankciójával nem szolgálhatott zsilip gyanánt azzal a tömegjelenséggel szemben, hogy ezrek és ezrek hanyagolták el a bukott vagy egyébként megszűnt cégük törlésének bejelentését. De nem csupán a szankciók gyengesége az oka annak, hogy a cégkönyvek ma nem csupán a létező cégek tükrei, hanem a megszűntekéi is. Különleges egyéb tények is gazdagon játszanak bele abba, hogy a cégkönyvek ma megbízhatóságukból igen sokat vesztettek. Amely pillanatban az ország szétvagdalásával kezdetét vette a cégek nacionalizálási játéka, a hon polgársággal való manövrírozás, amely pillanatban a székesfőváros rengeteg cége az összeomlással és az ország területi szétszaggatásával régi gazdasági jelentőségét nagyrészben elvesztette: adva volt az a következmény, hogy a cégkönyvek tele lesznek ugyan a háború és az ezt követő konjunktúrák idejében ezrével bejegyzett cégekkel, azonban ezek a cégek már nem lesznek működő, élő cégek. A gyakorlatban így a cégbíróságok napról-napra szomorú tapasztalatokat szereztek akkor, amikor törvényes kötelességüknek megfelelve, a részvénytársaságokat törvényi kötelességeik teljesítésére szorították. Egy-egy közgyűlési jegyzőkönyv bekívánása nyomán kínosan meglepő dolgok tűntek ki. Voltak esetek, amikor a részvénytársaságnak egyetlen igazgatósági tagját, egyetlen felügyelőbizottsági tagját sem lehetett megtalálni, mert vagy meghaltak, vagy az utódállamok területére költözködtek és a bíróság éveken át tehetetlenül állott az ilyen részvénytársaságokkal szemben, amelyek megsemmisülésük után csak a cégbíróságoknak és az adókat hasztalanul behajtani iparkodó pénzügyi hatóságoknak okoztak felesleges és bosszantó, de teljesen céltalan munkát. Számos eset volt, hogy részvénytársaságok százezer korona körüli alaptőkével alakulva és később összeomolva, még csak arra sem nyújtottak módot, hogy rajtuk a cégbíróság behajthassa a bírságot. Még több volt az az eset, amikor néhány igazgatósági tag még csak valahogy megmaradt