Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 8-9. szám

A KÉNYSZERFELSZÁMOLÁS BEVEZETÉSÉNEK KÉRDÉSE. 419 De másrészt a jóhiszemű adósnak nyújtsunk módot arra, hogy az eljárás teljes lebonyolítása után még fennmaradó tartozásától szabaduljon, ha hitelezőinek egyszerű vagy minősített (a kvóta apadásával fordított arányban növekvő) többsége a mentesítéshez hozzájárul és ha a fizetésképtelenséget megelőző, valamint a kényszerfelszámolás tartama alatt tanúsított magatartása alapján a bíróság őt erre érdemesnek találja. A mentesítés feltételes vagy feltétlen lenne a szerint, hogy az egész hátralék vagy annak csak egy része engedtetik el. A mentesítés megadását feltétlenül kizárnák a javaslataimban kimerítően felsorolt súlyosabb rosszhiszeműségi esetek (csalárd és vétkes bukás, a tömeg vagy a hitelezők kárára elkövetett bűncselekmények, a hitelezői hozzájárulásnak csalárd úton való megszerzése stb.l, míg enyhébb elbírálás alá tartozó esetekben a mentesítés megadása vagy megtagadása bírói mérlegeléstől függhetne. A csalárd úton megszerzett mentesítés egy éven belül megtámadható volna. A mentesítés alapgondolatát az angolamerikai jogok discharge-ja adta meg, melynek jogunkba megfelelő változtatásokkal való átültetése mellett ugyancsak e lap hasábjain foglaltam annakidején állást. Javaslataim szerint, szemben az angol-amerikai jogrendszerrel és a kényszeregyességgel, a mentesítés kérdésében csak a felszámolás teljes keresztülvitele után, a megszüntető határozattal kapcsolatban vagy azt követő hat hónapon belül történhetnék döntés. Ennek többek között az az előnye is meglenne, hogy az eljárás teljes befejezése után kizárólag az adós magatartásának mérlegelése és nem egyik vagy másik hitelező célszerűségi szempontja lesz irányadó az elhatározás meghozatalánál. Ez az, amit a mai kényszeregyességi eljárás a papíron ugyan szintén tartalmaz, de megvalósítani nem tud és ami odavezetett, hogy az adós jó- vagy rosszhiszeműségének vizsgálata a kényszeregyességi eljárás során teljesen háttérbe szorult. A csődeljárástól rettegő hitelező gyakran maga leplezi adósa rosszhiszeműségét, mert a csődeljárással nem adósát, hanem önmagát bünteti. Ez a szempont nem merülhet