Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 7. szám - Dr. Vadász Lajos szegedi kir. járásbíró: Magánjogunk főbb elvei és az új jogfejlődés [könyvismertetés]

SZEMLE. címében utal a mezőgazdasági ingatlanokra, intézkedései a városi ingatlanokra is kiterjednek, íme a bíróságok a maguk lelkiismeretes aggályoskodásukban nem tudtak egységes álláspontra helyezkedni, szemben a törvényadta kétségekkel. Nem akarunk ezúttal álláspontot foglalni a tekintetben, hogy Szladits és Almási állásfoglalása-e a helyes vagy a budapesti kir. törvényszéké; de felhívjuk az illetékes tényezők figyelmét a törvény felfogása körül támadt kétségekre és épp, mert a telekkönyvi jogokról van szó, nem győzzük eléggé figyelembe ajánlani, hogy sürgősen szükség van az authentica interpretatióra. Legfelsőbb bíróságunk vezetősége vagy az igazságügyi kormány sürgősen gondoskodhatnak ily interpretatióról és ezzel a jogéletnek és hiteléletnek nagy szolgálatot tennének. Csak ha a nemzetgyűléshez beterjesztett jelzálogtörvényjavaslat egész sürgősen törvénnyé válhatnék és abban a törvényhozó szavával döntetnék el az 1925 : XV. tc. körül adott oly jelentős kétség, lehetne lemondani a sürgős authentica interpretatióról. —ai. — A három büntető jogegységi döntvény, melyet a nyár elején tettek közzé (14—ió. számnak, Budapesti Közlöny 192Ó. július 15.), több szempontból érdemel nagyobb figyelmet. A háború után eleddig hozott kilenc büntetődöntvény közül (beleértve a 93. teljes-ülési határozatot is) hét foglalkozott forradalmi, árdrágítási és nemzetvédelmi kérdésekkel, ellenben ez a három legújabb csupa olyan vitát dönt el, mely már a háború előtt is felmerülhetett volna. Mintha büntetőjogunk is «konszolidálódnék». Erezni továbbá a három határozaton, hogy a kir. Kúria «törvénypótló hatalmának') teljes tudatában (azt a 15. JD. indokolásában kifejezetten is hangoztatva) : a törvény szövege mellett annak szellemét is folyton kereste s kész volt a cél szolgálatában a betű fölé emelkedni. Egyébként más-más jogvidékről eredő részletproblémák jutottak eldöntésre. A 14. sz. JD. szerint az életfogytiglani fegyház mellett is határozni kell az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság beszámítása tárgyában, miután az elítélt ilyenkor is közvetítőintézetbe és feltételes szabadságra kerülhet bizonyos számú év leülése után. Vagyis miután az «életfogytiglan» elítéltnek nem kell szükségképp — mint a nemjogászok hiszik a fegyházban meghalnia, még ha nem is kap kegyelmet, hanem jóviselet által szabadulhat; ez esetben pedig a jogerős ítélet előtt leült idő beszámítása épp oly fontos, mint a közönséges határozott időre szóló elítéléseknél. A 15. sz. JD. szerint semmisségi panasz tárgyává tehető a becsületsértés büntetése alól amiatt való felmentés, hogy a sértést a sértett viselkedése provokálta, szintúgy megpanaszolható az ilyetén felmentés megtagadása. Érdekesen taglalja az indokolás a becsületvédelmi törvénynek alapulfekvő 18. §-át, kimunkálván azt, hogy a ráció és az általános jogérzet még ott is szabott irányba vezetik a bírót, ahol a szóhangzat látszólag teljesen szabad utat enged neki. Míg ez a két döntvény, úgy hisszük, egyhangú helyeslésbe számíthat, addig a 16. számúnál talán jelentkezhetik némi aggály. Ez a férjnek saját jogán, nejének meghatalmazása nélkül is megadja a magánindítványozás jogát a neje ellen elkövetett erőszak esetében. Meggyőző az indokolás annyiban, hogy itt a férj maga is közvetett sértett s ha csupán a tettessel és a kívülállókkal szemben vizsgáljuk a férj szerepét, nem mutatkozik ok arra, hogy tőle a büntetőüldözés megindításának hatalmát megtagadjuk. A gyakorlatban alighanem tényleg olyan esetekről volt és lesz még ezután is szó, amikor a magánindítványt a férj nem a feleség akarata.ellenére tette meg. De hátha mégis a sértett feleség maga, aki közvetlenebb érdekelt és presztízsében is jobban van érintve, nem akarná tárgyaltatni az ügyet ? Hátha ezt ki-