Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 4-5. szám

BÍRÓI GYAKORLAT. «99 késedelmét csupán azzal, hogy a követelés egyes tételei vitásak voltak, ki nem mentheti (P. VI. 1923/24. MD. 37. ;v. ö. mindezekről Grosschmid beható fejtegetéseit, Fejezetek II. 83. § 8. aljegyzet.) Viszont jelzi a Kúria, hogy a számszerűen vitás hátralékos pénztartozásra nézve eltekint a valorizáció jogkövetkezményének alkalmazásától, ha az adóst a kiegyenlítés körül vétkes késedelem nem terheli (MD. 5.). 19. A gazdasági lehetetlenülés tételeinek alkalmazása most már a valorizáció széleskörű kiterjesztésével nagyrészt tárgytalanná vált. Mindazonáltal hangsúlyozza a Kúria, hogy a bírói gyakorlatban nem állott be oly értelmű változás, mely szerint a gazdaságilag lehetetlenné válást szerződést hatálytalanító oknak tekintő jogszabály elejtésével a gazdasági viszonyok megváltozása eseteiben most már mindenkor csak az értékkülönbözetet megtéríteni rendelő szabály alkalmaztatnék (P. V. 4858/24. MD. 38.). Azt már ismételten hallottuk, hogy a telekkönyvi bekebelezéssel, birtokba vétellel és a vételár nagyobb részének kifizetésével teljesedésbe ment jogügyletnek gazdasági lehetetlenülés okából való érvénytelenítése helyt nem foghat (P. V. 207/25. MD. 69.). Igaz viszont, hogy ha gazdasági lehetetlenülés forog fenn, az eladó nem szorítható arra, hogy vételár fejében elfogadjon olyan összeget, amelyet a szerződés teljesítése idejében vagy később az ingatlan értékéül a másik szerződő fél esetleg egyoldalúlag felajánlott (P. V. 11 17/25. MD. 70.; v. ö. 20. JD. MD. XVI. 36.). Elvben a gazdasági lehetetlenülés a szerződésszegő fél javára is szolgál (így már MD. XVII. 25.). Jelesül, az adósnak a gazdasági lehetetlenségen alapuló azt a jogát, hogy a szerződés teljesítését ebből az okból megtagadhassa, az sem szünteti meg, ha az eme lehetetlenséget előidéző időmúlásnak akár az ő késedelme volt is az oka; mert ebben az esetben sem másul meg az a joghelyzet, hogy az ügyletnek követelt teljesítése ennek nem az eredetileg tervbe vett célját szolgálná, hanem a hitelezőt, az adós vagyoni hátrányával, teljesen indokolatlan és aránytalan vagyoni előnyhöz juttatná. 20. Az 1925. év gyakorlata a valorizáció jegyében állt. Ezt mutatja nemcsak a határozatok nagy tömege, hanem az alapelvek határozott kidomborodása is. Mondhatjuk, hogy a valorizációs gyakorlat ez évben konszolidálódott: általánossá és nagyjában egyöntetűvé vált. Ez természetesen nem segit az egyes eset bizonytalanságán, mert ez az individualizáló felértékeléssel szükségkép vele jár. Ami már most magának a valorizációs gyakorlatnak az ismertetését illeti: nem tehetek jobbat, mint hogy az olvasót