Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)
1926 / 3. szám - Az új értékhatárok
SZEMLÉLŐDÉS. 185 Felvetik ennélfogva a kérdést, hogy akkor mire volt mégis szükséges a szanálási akciónak ilyetén konstrukciója.' Úgy hisszük, az igazi horderő nem hiányzott, csak ezúttal is a sorok között maradt, legalább hivatalosan. Az olyan húsbavágó intézkedéseknek, mint az adóprés hirtelen erős megszorítása, a hivatalnokok nagyrészének elbocsátása, szük pénzügyi kereteknek minden téren merev érvényesítése: nehezen lehetett volna egyszerre az egész ódiumát elvállalni, ha a jóakarathoz nem társul a kényszer látszata is. Másfelől pedig kapcsolatos volt a nemzetközi akcióval a jóvátételi kérdésnek háttérbeszorítása is. Úgy az állami, mint a magángazdaság egész levegőjét megváltoztatta a szanálás. Bennünket jogászokat különben egész sor részletintézménye is közelebbről érdekel : pl. az új pénz, a pengőmérleg, az adók módosításai és kodifikálása. A véglegesül kibontakozó helyzetet legjobban jellemzi talán az az adat, hogy az 1926 7-es budgel bevételi és kiadási főösszege nem sokkal marad el az egymilliárd aranykorona mögött. Ha az állami üzemektől eltekintünk, akkor is 600 millió felett vannak a rendes bevételek. Ez némi képet ad végre arról, mit szabad a létező teherbírással aránybanállónak elképzelni. Ha pl. a számok azt mutatják, hogy a régi koronában létező államadósság 4—50 0-os valorizációja, az így nyert tőkeösszegnek megint évi 4—5% kamatozását feltételezve, aligha tenne ki évi 1 $ milliónál nagyobb terhet, főleg ha csak a jobban méltánylandó hitelezői kategóriákat vennék figyelembe: akkor most már láthatunk annyit, hogy ugyan komoly, de nem elképzelhetetlen teherről volna szó. Kisebb kört mozgatott meg a főváros ügyvédeinek kamarai választása. Igazi harc voltakép csak főtitkártól lefelé volt, nem az elnökség körül. Amennyire a listáknak az egyéni küzdelmen túl elvi jellegét lehetett felfedezni, nagyjából az idősebb és konzervatívabb árnyalat nyerte el a tisztségeket, és a választmány túlnyomó részét, szemben a fiatalabb és radikálisabb tömörüléssel. Az eredmény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a budapesti ügyvédeknek majdnem a felét már a háború után jegyezték be, élénken illusztrálja, hogy az ügyvédség mégsem annyira balfelé hajló hivatás. Egyébként úgy halljuk, a szavazati arány kedvezőbb volt a kisebbségre, mint az elnyert mandátumok aránya. Felmerül az a gondolat, hogy — nem ugyan a tisztikarnál, amelyet egyénenként lehet csak kiszemelni, hanem a pártokat is felölelhető, nagyobb létszámú választmánynál — nem volna-e helye a proporcionális képviseletnek? Sok szó esett megint választás előtt és alatt a\ ügyvédség gazdasági bajairól. Az ellentéteket tompította az, hogy ezeket mindkét párt egyaránt sínyli és panacseát egyik sem ígérhetett. Az egyhangúlag újraválasztott, közszeretetben és csorbítatlan tekintélyben álló elnök megnyitóbeszéde is, foglalkozott az ügyvédség helyzetével, s például állást kellett foglalnia a pálya szabadságát korlátozni célzó zárt-létszám terve ellen. Valóban magunk is hangoztattuk ehelyütt, hogy az ügyvédség túlzsúfolt, ámde tud-