Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - Az új értékhatárok

SZEMLÉLŐDÉS. 181 'életfelfogásában és egyes gyakorlati sikereikben volt az éltető talaja. Másfelől pedig a jogászi felfogást kellett az igazságügyi kormányzatnak érvényesítenie, amely abból indul ki, hogy bárkit is jogától, tehát a hitelezőt is kvótán felüli követelésétől megfosztani olyan rendkívüli áttörése egész magánjogi rendünknek, amely csak a legnagyobb garanciák mellett alapozható az állítólagos vagy akár a valódi érdektársaknak többségi határozatára. Végeredményben úgylátszik félig magánjellegű, félig hivatalos eljárás alakul ki, amelynek §-ai jogászi szemmel nézve még mindig eléggé lazák, viszont az eddigi kaotikus privátegyezkedéseket mégis formába szorítják. A nem igen praeveniált visszaéléseknek (pl. 29. § 2. mondata !) a represszióját fogja biztosítani szigorú kezelés mellett a bírói felülvizsgálás (pl. 34. § 1. bek.), miután a rendelet «észrevételezés» címén mégis csak fellebbezni engedi a hitelezői 3 '4-majoritás véleményét. Egyebekben természetesen csak a gyakorlat fogja megmutatni, mennyit segíthet majd hiteléletünk bajain az új kényszeregyezségi kódex, amely terjedelemben meghaladja pl. a váltótörvényt, s amelynek részletes feldolgozására, úgy halljuk, már szépszámú kommentár íródik specialistáink tollából. Szenzáció erejével kellett volna hatnia annak az alig regisztrált hírnek, hogy a valorizációs javaslatból, amely egész jogászságunkat megmozgatta s amelyet a pénzügyminiszter eleinte sietve szándékozott törvénnyé emeltetni: immár csak a nyugdíjvalorizációra vonatkozó fejezet sürgős, a többi pedig későbbre marad. Ami annyit jelent az eredeti javaslat tekintetében, hogy a magyar jogászság túlnyomó oppoziciója nem maradt sikertelen. Az anyagi igazságnak és a precízebb jogtechnikának követelményei remélhetőleg fokozottabban fognak érvényesülni a ferenda lexben, semmint először javaslódott. De jelenti ez'azt is, hogy a bírói gyakorlat kénytelen továbbra is vállalni a felértékelési jog kialakítását, mert a további haladást nehezen lehetne nélkülözni már azon hónapokra is, ameddig a javaslat törvényhozási megtárgyalása miniszteri nyilatkozatok szerint tartani fog, még kevésbbé arra a bizonytalan hosszabb időre, ameddig élettapasztalat szerint könnyen eltarthat. Nem minden javaslatból lesz törvény és ha a lex (mint ezúttal) incerta an et quando : úgy minden feladat és tiszt megint csak a Kúriára nehezedik. Amelynek ítélkezése különben eddig is sokkal több megnyugvást keltett az állandó elméleti viták dacára, mint a most háttérbe szorult javaslat. De ha a javaslat már egészében kevéssé tetszett: ne feledjük, hogy a legnagyobb visszatetszés éppen azt a fejezetét fogadta, amelyet a pénzügyi kormány most önállóan mint magánalkalma^otü nyugdíjvaloriificiós javaslatot óhajt törvénnyé tétetni. Hivatalosan t. i. a pengőmérlegek közzétevésének előkérdését látják abban, hogy a vállalatok tisztában legyenek nyugdíjterheikkel, minthogy ezeket joguk van tartalékként passzíváik közé írni. Maguk az érdekelt vállalatok természetesen nemcsak mérlegfelállítási célból szeretnék, hogy a nyugdíjvalorizációs kúriai gyakorlat helyébe ez az