Jogállam, 1926 (25. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - Az új értékhatárok

BÍRÓI GYAKORLAT. I79 -ellen védekezhessék; ezért nem lehet törvényes alapot találni arra, hogy \z ingatlan értékében a pénz értékétől különböző mértékben előálló változás a kisajátítást szenvedő terhére számíttassék. De viszont a kisajátítást szenvedő fellebbezési kérelmének is csupán annyiban lehetett helyet adni, hogy a kártalanítási ár után a birtokbavételtől a tényleges kiegyenlítés napjáig számítandó törvényes 50 o kamatnak megtérítésére kötelezni kellett a kisajátító; ellenben nem lehetett helyet adni a kisajátítást szenvedő az iránti fellebbezési kérelmének, hogy négyszögölenkénti kártalanítási ár gyanánt az az összeg állapíttassék meg, amennyiért vette a tőle most ki-, sajátított ingatlanoknak négyszögölét még az 1914-ik évben : mert az ingatlan értékében annak a kisajátítást szenvedő részéről történt megvétele óta a kisajátító által a kisajátítási eljárás során történő birtokbavételéig beálló értékcsökkenés nem számítható a kisajátító hátrányára, mivel az 1881 : XL1. tc. 25. §-a szerint a kártalanítási ár a becsléskor létező árak szerint, a becslésnél korábbi birtokbavétel esetében pedig — minő a jelen eset. a bírói gyakorlat szerint a birtokbavételkor levő árak szerint határozandó meg, ezeknél az időpontoknál korábbi időpontban volt árak szerint tehát nem lehet megállapítani a kártalanítási árat. (Kúria Pk. V. 10') 5 58/1925.) —ai. Életbiztosítási kötvény aranyfrankra. «A nem vitás tartalmú életbiztosítási kötvényben a biztosított összeg világosan ekként van feltüntetve : cFrank in Goldo, a bemutatott díjnyugtákban pedig az alperes részben aranyfrank értékű, részben valóságos aranyfrank fizetéseket ismert el, és pedig kifejezetten az aranyfrankról szóló biztosítás fejében. Aki arra kötelezi magát, hogy bizonyos pénzösszeget «aranyban» fog kifizetni, az nem hivatkozhatik arra, hogy e kitétel értelme az, hogy tartozását papírpénzzel, vagy mint alperes vitatja, számolási érték segélyével elégítheti ki. Ilyen értelmezést a fizetendő pénznemnek aranyban való meghatározása nem tür meg, mert e meghatározás különösen hosszabb lejárattal kötött szerződéseknél az érték állandósításának egyedül hatékony biztosítéka az effektivitás kikötésével teljesen egyértelmű. Nincsen semmi alap a tényállásban annak a megállapítására, hogy a felek az ekként kikötött effektivitástól — később közös megegyezéssel eltértek. Kifejezett megállapodás erre nézve alperes szerint sem létesült. Ilyen megállapodásra következtetni sem lehet abból a megállapított tényből, hogy felperes a biztosítási díjat valóságos aranyfrankkal maga is csak egy esetben fizette, — egyébként a biztosítási díj tartozását maga is mindig aranyfrank értékű koronákkal elégítette ki. Mert alperes a díjaknak ekként történt fizetését, —mint fentebb is kiemeltetett, — mindig szerződésszerű teljesítésnek fogadta el. Ha tehát alperes A díjaknak effektív aranyfrankban való fizetését annak idején nem követelte, mert a biztosított összegnek a szerződés szerint effektív aranyfrankban való kifizetését nem tagadhatja meg azon az alapon, hogy felperes díjfizetési kötelezettségének maga sem effektív aranyfrankokban tett eleget. Ezeknélfogva a fellebbezési bíróságnak az alperest a 24,750 franknak aranyban elmarasztaló döntése anyagjogi szabályt egyáltalán nem sért. A most is még hatályban levő 950/923. M. E. sz. rendelet 1. §-a jogot ad alperesnek arra, hogy az aranyban teljesítendő fizetést is megfelelő értékű magyar koronákkal eszközölhesse. Ezért alaptalan a felperes csatlakozási kérelme is, amely csupán arra irányul, hogy az alperes a fellebbezési bíróság által engedett választási jog nélkül a megítélt tőkének és kamatainak valóságos aranyfrankokban való fizetésére köteleztessék. Alperesnek a 950 1923. M. E. sz. rendelet 2. ij-ára alapított az a kérelme 12*