Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1-2. szám - A nemzetközi bíráskodás a genfi jegyzőkönyvig

BÍRÓI GYAKORLAT. 69 A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. 4. §. Ha a bíróság azt észleli, hogy a vád tárgyát képező cselekmény felhatalmazásra üldözendő, de megfelelő felhatalmazás rendelkezésre nem áll: úgy a bíróság a szükséges felhatalmazás beszerzése iránt nem intézkedhetik, de felmentő ítéletet hozni köteles (B. J. T. LXXVI. 91. 1.). 90. §. A törvény rendelkezése szerint a magánindítvány bármely kir. ügyészség, bíróság, rendőri hatóság vagy közeg előtt előterjeszthető. A C. azonban kimondotta, hogy az országnak ellenség hatalmába került területén elkövetett bűncselekmény miatt a magánindítvány a megszálló sereg rendőri hatóságánál vagy közegénél is törvényszerűen megtehető (B. J.T. LXXVI. 59. 1.). gi. §. A bűncselekmény üldözésére adott felhatalmazás az eljárás során az egyik cselekményről a másikra át nem ruházható. Amennyiben tehát a felhatalmazás a hatóság előtti rágalmazás vétségére vonatkozólag adatott meg: e felhatalmazás alapján a sajtó útján elkövetett rágalmazás miatt bűnösség meg nem állapítható (B. J. T. LXXVI. 32. 1.). 328. ,ss'. Az alsóbíróságok jelentékeny része nem híven tesz eleget indokolási kötelességének rágalmazás és becsületsértés miatti vád esetében, ha az állított tény valósága indokából (B. V. 16. §) hoz felmentő ítéletet. N A zavar és nagyfokú tájékozatlanság e téren nemcsak az ítéletszerkesztésnél, de a tárgyalásvezetésben is megnyilatkozik. Oly esetben ugyanis, amikor vádlott akár az előkészítő eljárásban, akár a vádirat elleni kifogásokban, akár a főtárgyaláson a valóság bizonyítását kéri: e kérelem tárgyában — a legtöbb vidéki törvényszéknél — az ítélőtanács határozatot egyáltalában nem hoz, hanem vádlott kihallgatása után, minden határozathozatal nélkül felveszik a felajánlott bizonyítást, kihallgatják a tanukat, stb. Az ítélet indokolása pedig úgyszólván a legtöbb esetben (természetesen csak a vidéki törvényszékeknél; egyáltalában nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a bíróság mily alapon rendelte el a valóság bizonyítását. Úgy hogy vannak esetek, amikor sem a főtárgyalási jegyzőkönyv, sem az ítélet nem nyújt támpontot arra nézve, hogy az elsőbíróság a B. V. 13. §-ának melyik esetét látja fennforogni. A vidéki bíróságok túlnyomó része úgy látszik szem elől téveszti azt, hogy a törvény (B. V. 13. §-a) szigorúan meghatározza az eseteket, amikor a valóság bizonyításának helye van,