Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 10. szám - A valorizációs törvényjavaslat

492 SZEMLE. törvényt akarja meghosszabbítani és az alaptalan árvevésmegakadályo\ásokat lehetetlenné tenni. Erre a törvényre gyors szükség van. Szintúgy a kamatügynek ex asse mielőbbi rendezésére, amelyet a javaslat indokolása kilátásba helyez. Eszünkbe jut ennyi rendezetlen jogág kapcsán a kaotikus jognak az a krassz példája, melyet legújabban olvastunk az osztrák polgári törvénykezés körében. A «Dispensehe»-ről van Szó, melyről épp a Jogállamban magunk is írtunk régebben. Evek teltek el, s az osztrák közigazgatási hatóság még mindig ad «ligámén» alóli felmentéseket az ágytól-asztaltól elválasztott katholikus házasoknak, az anyakönyvvezetők még mindig esketik őket második házastárssal, az osztrák bíróságok pedig túlnyomóan még mindig érvényteleneknek mondják az ilyen diszpenzáció alapján megkötött újabb házasságokat. Előfordult azonban pl. a bécsi törvényszéken, hogy az egyik tanács érvénytelennek, másnap a másik, más esetben, érvényesnek ítélte a Dispensehet. A jog külföldön is nehéz és bizonytalan. Szemlélődéseink során megfigyelhettük a civiljog mai éle, tében, hogy egyre közelebb kerül a nagypublikum érdeklődéséhe;. Mintha már nemcsak a büntetőjogról tudna a nemjogász, aki azelőtt pl. «védő»t mondott ügyvéd helyett. A napilapok egyre sűrűbben hoznak civiljogi cikkeket, sőt riportoznak a magánjogi perekről. Könnyen az ilyesmi persze nem megy: hol zsurnalisták írják, akik nem ismerik a jogot, hol jogászok, akik nem tudják a témát elég szakszerűtlenül megírni az újságolvasó részére. Nem is hisszük, hogy a mai. bonyolult jogot laikus valaha is egészen megérthesse vagy megtanulhassa. De az érdeklődés megvan és az is jó, ha a publikum legalább nagy vonásokban tájékozást nyer arról a jogról, amelynek uralma alatt él, de amelyet eddig minden más szaktudománynál nagyobb mértékben ignorált, sőt idegenkedve nézett. Ez a közeledés is nemzetközi jelenség. G. Müller, a Reichsgericht bírája, könyvet írt a németeknek «Recht und Staat in unserer Dichtung» címen és igen komoly helyen azt mondja ennek kapcsán a referens: «Ez a könyv annak az új, örvendetes iránynak bizonysága, mely a jogot ki akarja ragadni izoláltságából. A könyv a jogot és jogtudományt újra be akarja illeszteni abba a nagy kultúrális összefüggésbe, amelyen kívül azok nem foghatók fel és nem érthetők meg.» Természetesen ilyen munkánál, de meggyőződésünk szerint egyébkor is, a legnagyobb súlyt nem a jogászaira kell helyezni, hanem a jognak életbéli funkciójára. A juristának metajuristának is kell lennie. Szenzációs politikai és közönséges bűnper volt elég mos-