Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 5-6. szám - Késedelmes jogérvényesítés és valorizáció

2ÓO SZEMLE. SZEMLE. — Plós- Sándor f. A legeslegjobbak közül való volt. Dísze-virága a magyar jogászságnak. Oly hosszú közpálya alatt megtámadatlanul, változatlanul, mindenki legnagyobbra becsülésének és ragaszkodásának tárgya. Erről a halottról igazán csak a legjobbat lehet elmondani és ha azt elmondják, nem maradt semmi megemlítetlenül. Az egész élő jogásznemzedéknek tanítója és mestere volt. A tanári pódiumon hirdetett és tanúsított szelleme hatotta át akkor is, midőn a magyar igazságügyek vezetését intézte. Éleseszű, világosan látó és elmélyedő jogász volt. Szavaiban sajátosan fölényes bölcsesség nyilatkozott meg, amelyhez bizonyos melankolikus derű párosult, azoknak a bölcseknek derűje, akik legtöbbet tudnak, de akik azt is tudják, hogy nem tudnak semmit se. Nagy művét, a polgári perrendtartást mindannyian magunkévá tettük, mindnyájunk kincse, kenyere. Jobbról-balról — törvényhozás is, rendelethozás is -— nekitámadtak vésővel és kalapáccsal a magyar jogszolgáltatás e gyönyörű fájának, de legfeljebb csak néhány levelet rázhattak le róla. Magát a fát nem tudták megrendíteni. Örök hála és örök emlékezés borítja Plósz Sándor sírját. •— Panaszok a budapesti központi kir. járásbíróság ügymenete ellen. Jogszolgáltatásunknak ez a legnagyobb szerve szinte összeomlással fenyeget. A határidőkben és az ügykezelés késedelmességében a legrosszabb időket juttatja a jogkereső közönség emlékezetébe. Már az első tárgyalásokra is hosszú hetekre tűznek ki határidőt. Pedig jobbára csak üres formaság az első tárgyalás. Mert az ú. n. tömegnapokon a legtöbb esetben alakszerűén vagy burkoltan csak perfelvételi tárgyalásokat tartanak az inspekciós bírák, akik aztán a következő tárgyalást csak hónapok mulvára tűzik ki. Ilyen első tárgyalást bizony akár nyolcadnapra is ki lehetne tűzni. Felek és ügyvédek egyaránt kedvüket vesztik az ilyen ügykezelés miatt, melynek csak azok örvendenek önelégülten, akiknek érdekük a perhuzás. A felügyeleti hatóságok hivatva volnának arra, hogy ezen elakadt adminisztrációban rendet teremtsenek. Tovább így nem folytatható ez az ügymenet, melytől csak kevéssé különbözik a régi, írásbeli eljárás hosszadalmassága. Miért ne lehetne az első tárgyalások merő alakiságot jelentő határidejét egészen rövidre szabni ? Miért ne végezhetné a felhívásokat akár 10 vagy 20 bíró vagy pláne ugyanennyi jegyző-titkár? Es ha már az az általános gyakorlat, hogy az első tárgyalási határnapon nem történik érdemleges tárgya-