Jogállam, 1925 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - A felülvizsgálati bíróság feloldó végzésének joghatálya

SZEMLE. a legkisebb mértékben is, jóllehet a kincstár, mely adóit aranyértékre átszámolva hajtja be és 1 20% kamatot tud szedni, nem zárkózhatnék el a maga tartozásainak valorizációja elől. Félő, hogyha ma valorizációs törvény hozatik meg, az oly értelmű lenne, hogy a kincstár mentesíttetik a valorizáció kötelezettsége alól. Viszont bízunk abban, hogy a magyar bíróságok törvény nélkül is fel fognak emelkedni a valorizáció szempontjából is oly megértésre és oly erkölcsi magaslatra, mely az államot kényszeríteni fogja előbb utóbb annak elismerésére, hogy a gazdasági élet szabályait az állam is respektálni tartozik. —ai. — A főtárgyalási elnök joga. Szinte korlátlan jogai vannak a főtárgyalási elnöknek, aki hivatva van a tárgyalás rendjét fenntartani. A korlátlan jogok mindig diszkrét jogok. De a diszkrét jogok — éppen mert diszkrétek — arra köteleznek, hogy azokkal ne éljünk, vagy a legkíméletesebben, legmérsékeltebben. Ahol a diszkrét jogokkal szigorúan és kirobbanólag élnek, ott nyilván valamely hiba van. Az ú. n. Rupert-eset politikailag nem érdekel bennünket, mert nem politizálunk. Még a mentelmi jog szempontjából sem érdekel, mert a mentelmi jog is merő politika nálunk, jóllehet politikától mentnek kellene lenni. De nem politikai vonatkozása ez esetnek: a főtárgyalási elnök jogköre és hatalma. Megengedjük: lehet vitatkozni arról, hogy a főtárgyalási elnök a maga hatalmi körét csak a törvényben megjelölt fokozatossággal alkalmazhatja-e és hogy letartóztatási jogával élhet-e, mielőtt a rendreutasítás vagy kivezetés jogával élt volna. Idevágó vita helyett azonban mégis csak azt a kérdést tennők fel: helyes-e, méltányos-e és célirányos e, ha a főtárgyalási elnök a közbenső fokozatok mellőzésével menten a legvégső eszközzel, a letartóztatási joggal él, olyankor, amikor elvégre olyan szörnyűséges támadás a tárgyalás rendjét nem érte, hogy a rendreutasítással, vagy a kivezetéssel célt érni ne lehetne? Valakit letartóztatni úgy, hogy az illetőnek még fellebbezésre se legyen joga: ezt a hallatlanul nagy jogot törvényeink csak a főtárgyalás vezetőjének adja meg. De nyilván mint ultimissima ratióra gondolt erre a törvényhozó. Felvetődik tehát az a kérdés, vájjon a letartóztatás eszköze helyes-e akkor, midőn a bíróság meggyőződik arról, hogy a rendzavaró közismert ügyvéd, közismert képviselő, akivel szemben már a kivezetés is lesújtó rendszabály és akiről fel lehet tenni, hogy akármennyire zavarta is a rendet, ezt a méltatlankodásában vagy izgalmában tette, vagy netán politikai elfogultságában. Mi azt hisszük, hogy épp az ilyen, ha nem is méltányolható, de emberileg érthető motívumokkal szemben kell,