Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 2. szám - A képviselők felelőtlensége. 2. r.

A KÉPVISELŐK FELELŐTLENSÉGE. becsületének kipellengérezése a publikum óriási többségének kíváncsiságát s érdeklődését néha egész a paroxismusig felcsigázza; s igen kicsiny azoknak a száma, akik nemtetszéssel, helytelenítéssel vagy megvetéssel törnek pálcát a magáról s a parlament méltóságáról megfelejtkezett képviselő ízléstelensége s modortalansága felett. A meggondolatlan s a parlament tekintélyével, nagyfontosságával s a társadalomnak a képviselő személyéhez kapcsolódó postulatumával szöges ellentétben álló •modor s tárgyalási tónus nem csupán a műveletlen emberek alsórendű érdeklődését táplálja mérgező táplálékkal és nem csupán az ilyen tenort használó képviselőt jellemzi, hanem aláássa a törvényhozó testület tekintélyét a műveltebb s finomabb Jelkületű osztály előtt. A parlamenti színvonalhoz nem méltó tónus mindig mélyebbre sülyeszti annak piedesztálját, melynek pedig a társadalmi piramis csúcsán kell állni; s ha már a lejtőre jutott a törvényhozó testület, minden parlamenti botrány, minden durva szó, minden mások becsületében való gázolás gyors tempóban sodorja a közönséges tömeg szintje felé, mely gaudiummal fogadja ugyan a hozzá hasonló modort; ha azonban a legtekintélyesebb s legmagasabb testületet már magához asszimilálta, teljesen megszűnik annak tekintélye. Ez a tekintélyrombolás nem áll meg itt elszigetelten, hanem magával rántja a többi társadalmi intézmény degradálását is; aminek következménye lesz a presztízs eltűnése a társadalomból. Enélkül pedig nincs rend, nincs fegyelem és nincs erkölcs és kultúrélet. Igazán csodálni lehet a törvényhozó testületeket, melyek tagjainak többsége a parlamenti műveltség színvonalán áll, hogy tűrik a törpe minoritás erkölcsöt, a jó ízlést s általános műveltséget pusztitó féktelenkedését s néma, passzív szemlélői annak az etikai s esztétikai harakirinek, aminek egy pár magáról megfeledkezett, vagy egyéniségénél fogva a törvényhozó testületbe nem való tagja az országok legfontosabb intézményét alá veti. A nagy közönségnek logikai gyarlósága az, hogy nem infogill.m. XXIII. M. 2. fiiz. 6