Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)
1924 / 9-10. szám - A politikai bűnösök menedékjoga magyar kiadatási szerződésekben. 2.[r.]
Dí SZONDY VIKTOR Béla és társai ügyében kelt válaszjegyzéke, amelyet fentebb már ismertettünk, Magyarország és Ausztria között politikai bűntettesek kérdésében a svájci formulát fogadta el irányadóul és abból a nyilatkozatából, hogy valamely közönséges bűncselekmény politikai színezete önmagában véve a kiadatás megtagadásának okául nem szolgálhat, egyenesen arra engedett következtetni, hogy az osztrák kormány nem fog elvileg elzárkózni a kiadatás elől a kommunizmus ideje alatt felmerült legsúlyosabb közönséges bűncselekmények esetében, habár azok a kommunista rémuralom fedezésére és biztosítására voltak is hivatva. Az 1919. évi október 7-iki osztrák válaszjegyzék a kiadatási kérelem alapjául szolgáló bűncselekmények tényállásának részletes kifejtését kérte. Ennek a megkeresésnek alapján készült a budapesti királyi büntetőtörvényszék által Kun Béla és társai ellen kibocsátott elfogató parancs, amely részletesen ismertette a kommunizmus alatt elkövetett gyilkosságokat és egyéb közönséges bűncselekményeket. Jlyen körülmények között azt lehetett várni, hogy az osztrák kormány az elfogató parancs részletekben menő tárgyalásába fog bocsátkozni és meg fogja tagadni a kiadatást azokban az esetekben, ahol a terhelteknek csupán politikai felelőssége állapítható meg; ellenben engedélyezni fogja azt ott, ahol a terheltek a közönséges bűncselekmények elkövetésébe büntetőjogilag befolytak és a cselekmény az oxfordi rezoluciók szerint meg nem engedett volt. Az osztrák kormány második válasza, amely 1920. évi szeptember 10-én 54,467/14. szám alatt kelt, ebben a tekintetben meglepetést hozott. Az osztrák válasz szerint ugyanis a bécsi országos főtörvényszék a kiadatás megtagadásánál lényegében véve azt a körülményt tartotta szem előtt, hogy az osztrák kormány 1919. évi augusztus hó 2-án az egykori magyar tanácskormánnyal a kommunista népbiztosoknak osztrák területre bebocsájtása iránt megállapodást kötött, amelyben Ausztria késznek nyilatkozott a magyar tanácsköztársaság addigi