Jogállam, 1924 (23. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - A képviselők felelőtlensége. 1. [r.]

Dt VARGHA FERENCZ 1. A képviselők szólásszabadságát régi törvényeink biztosítják ugyan, de felelőtlenséggel nem bástyázzák körül a képviselőket. 2. A felelőtlenséget az 1867 : XII. t.-cz. 47. §-a s a Böszörményi-féle házhatározat hozta be; azelőtt az ismeretlen volt. 3. Ezt a labilis, sok visszaélésre szolgáló, sem jogilag, sem erkölcsileg, sem társadalmilag meg nem indokolható intézményt a Btk. 19. §-a a Bp. 32. §-a minden kritika, körültekintés és mélyebb megfontolás nélkül átvette. 2. A szólásszabadság társadalmi jelentősége és a felelőtlenség. A fenti történelmi nyomok arra mutatnak, hogy a szólásszabadság elvének az a czélja, hogy a törvényhozás tagjai közjogi tevékenységükben szabadon mozoghassanak, gondolataikat, törvényhozói akaratukat minden akadály nélkül kinyilváníthassák s ebbeli működésükben még a legtávolabbi erkölcsi korlátok se feszélyezzék őket. Mert ha a törvényalkotás a törvényhozói akaratnak megnyilvánulása, kell, hogy ez az akarat spontán, benső meggyőződésből keletkezzen; mert csak igy lesz harmóniában a törvény az egyes képviselők elhatározásának szövedékével, mint eredővel, a mi maga a közakarat. Ezt a gondolatot tömören és szabatosan fejezi ki a felelőtlenség elvének régebbi elnevezése, t. i. a szólásszabadság. A főbb vonásokban vázolt történelmi nyomokból láttuk, hogy a felelőtlenség elve a maga abszolút formájában csak 1867-ben, a Böszörményi László esetében hozott házhatározatban alakult ki, amit a képviselőház s a bíróságok azóta törvényként követnek s amivel főbb vonásokban az 1867 : XII. t.-cz. 47. §-a is megegyezik. Sajnos, ez a Házhatározat erősebb ma a törvénynél, mert a törvényt kihirdetésétől kezdve, mint az árnyék kiséri a kritika, ellenben a képviselő szólásszabadságának magas piedesztáljáig a kritika bonczolókése mindeddig nem mert fölszállani s igy