Jogállam, 1923 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 5-6. szám

I2Ó D? GAÁR VILMOS fel; azonban értékmérő már nem lehetett kettős okból: először mert saját belső értéke nem volt, másodszor mert a névértéket kényszerrel megállapitó államhatalom a papírpénz mennyiségé­nek folytonos szaporításával maga tette lehetetlenné, hogy az mint kényszer fizető eszköz bizonyos stabilitásra tegyen szert. Ilykép a magyar államjegynek mint törvényes fizető eszköznek vásárló ereje állandóan csökkenik, időközönkint pedig ez a csökkenés hirtelenül nagymértékűvé válik; ellenben a jog terén ma is az a szabály áll fenn, a mely fennállott az aranypénz ide­jében, hogy t. i. eltérő megállapodás hiányában a koronaérték a törvényes pénznem. A jogi és gazdasági állapot közt azonban az aranyfedezet­nek megszűnése után óriási ellentét keletkezett, a melyet törvény­hozási szabályozás hiányában sem lehetett a birói gyakorlatnak egyszerűen mellőzni. A változott viszonyokat a bíróságnak nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert különben a jogalkalmazás a legnagyobb igazságtalanságok forrásává válhatnék. Az a latin parcemia: contractus lecit legem inter partes, az ügylet telje­sítésének idejében nem kötelezheti a feleket és a bíróságot, ha ebben az időben hiányoznak azok a ténybeli és jogi körülmé­nyek, a melyek közepette és a melyeknek ismeretével a felek jogügyleti akaratukat kifejezésre juttatták. A mikor ezeknek hiá­nyában s a helyükbe lépett viszonyok ismerete mellett a bíró­ság tárgyilagos alapon azt tételezheti fel, hogy a felek vagy azok egyike a jogügyletben vállalt szolgáltatásra magukat nem kötelezték volna, akkor a biróságnak az igazságosság elvéből folyó kötelessége a viszonyok változását Ítélkezésénél a méltá­nyosság határai közt figyelembe venni, habár a jogügylet tar­talma és a más viszonyok közt keletkezett jogszabály e figye­lembevételnek ellene mondanak is. , A magyar biróságok a kir. Kúriával élükön abbeli köte­lességüknek fontolva haladóan eleget tenni törekszenek. A jog­élet sok terén jelentkezik ilyen figyelembevétel lehetősége és szükségessége; a jelen czikk keretében azonban csak azt a

Next

/
Thumbnails
Contents